Az otthonokban sok a szeretet, de kenyérre is szükség van.

 

 

 

Tizenöt évvel ezelőtt verte le azt a bizonyos lakatot Böjte Csaba, és hozta létre Déván a gyermekotthont, amely a hosszú, kitartó munka eredményeként ma már több száz nehéz sorsú gyermek otthona, a nemes kezdeményezés ugyanakkor széles nemzetközi ismertségnek örvendő projektté nőtte ki magát. Ennek keretében ma már Erdély-szerte gyermekotthonok, kismamaotthonok, kollégiumok, napközik hosszú sora működik – például Gyulafehérváron, Kisiratoson, Kovásznán, Nagyszalontán, Petrozsényben, Szászvárosban, Szovátán, Torockószentgyörgyön, Tusnádfürdőn, Zsombolyán. A hatalmas kezdeményezésnek nagyon sok támogatóra van szüksége, akiket Csaba atya Magyarországtól Amerikáig terjedő útjain győz meg az ügy érdekében. Advent idején, karácsony táján talán több a segítség, az emberek szociális érzékenysége fokozódik, a pénznek viszont mindig helye van. Elég havi tíz lej, és tucatnyian keresztszüleivé válhatunk egy jobb sorsra érdemes gyermeknek.

Akad olyan osztályközösség, amelynek diákjai havi zsebpénzükből spórolják ki azt az összeget, amely egy szerencsétlen sorsú gyermek havi ellátására szükséges. A „keresztgyermek" fotója ott látható az osztályteremben, sorsáról folyamatosan értesülnek a vele akár egykorú keresztszülei. Ilyen és ehhez hasonló kezdeményezésekkel igyekszik segíteni szegény sorsú, árva vagy félárva erdélyi és csángó gyermekek boldogulását, másként megoldhatatlan magyar anyanyelvű oktatását Böjte Csaba és sok hozzá hasonlóan elszánt embertársunk. 1993-ban nyílt meg a gyermekotthon Déván, azóta pedig Kovásznától Nagyszalontáig, Tusnádfürdőtől Zsombolyáig tucatnyi hasonló. A gyermekek alapvető ellátásához szükség havi összegnek mintegy a fele áll rendelkezésre, a másik felét Csaba atya „koldulja össze" a nagyvilágban.

 

 

Motoros segítség

Korán reggel, hét órakor indulunk Budapestről. A nap még nem kelt fel, de mire átvergődünk a korai budapesti tömegközlekedésen, már szépen melegít. Utunk Dévára vezet, az autóban négy elszánt ember. Aki vezeti az autót, Herczku Zoltán, a Vodafone Magyarország CTO office vezetője, civilben motoros. Motorosként háromszor járt már a dévai gyermekotthonban, ahová sietünk.

– Nagyon nagy élmény, amikor négyszáz motoros összegyűl és vállalja ezt az utat csak azért, hogy adományokat vihessenek a dévai gyermekeknek – mondja Herczku Zoltán. – Az úton végig mindenhol nagy lelkesedéssel fogadnak, érezzük az emberek szeretetét. Rendkívüli élmény, az biztos.

A motorosok már külön honlapon tartják a kapcsolatot egymással. Az oldalról kiderül, hogy a fájó december ötödikei népszavazásnak van jó hozadéka is: a motoros zarándoklat ugyanis Bújdosó János magyarországi nevelőtanár ötlete volt, aki a december ötödike üzenetét kívánta megcáfolni ezzel. Nem egyedül indult útnak, hanem egy motoros lapban meghirdette ötletét, és szép számmal jelentkeztek azok, akik hajlandóak voltak motoron megtenni az utat és emellett anyagi áldozatot is vállalni, adománnyal segíteni a dévai gyermekeket. Első évben, 2005-ben 150-en jelentkeztek, tavaly kétszer ennyien, idén már közel 400-an érkeztek meg Tholdy Horváth Péter nemrég visszaszerzett marosnémeti birtokára. Ott a sátorhely mellett meleg vacsora, a motorok iránt érdeklődő gyermekek hada, templomi hálaadás, közös népdaléneklés, koncertek várták őket.

Herczku Zoltán magánemberként és motorosként került kapcsolatba a Böjte Csaba nevével fémjelzett alapítvánnyal. A nemes cél iránti elkötelezettségét jelzi, hogy sikerült munkaadóját, a Vodafone Magyarországot is rávenni arra, hogy valamilyen módon támogassa az alapítványt.

– Egy teherautónyi vaságy, matrac, játék és édesség, használt számítógép érkezett december közepén Dévára – mondja Zolnai Emese, a Vodafone alapítvány XY-ja. – Hogy eljöttünk erre az útra, az viszont a mi döntésünk volt, saját szemünkkel is szerettük volna látni azt a környezetet, ahová adományaink kerültek. Önként vállalta a hosszú és kimerítő utat Kozma Fruzsina is, aki a mobilszolgáltató PR ügynökségét, az Eurolexet képviselte – egy-egy hasonló cél rejtett energiákat mozgat meg az emberekben.

 

 

Fogpaszta, liszt, olaj – mindig gyorsan fogy

Baleset miatt dugóba keveredünk Arad környékén is – almát szállító magyar kamion és vonat szerencsétlen találkozásáról volt szó –, így kicsit késve érkezünk Dévára. A Dévai Szent Ferenc Kolostornál Antal Hajnal nevelő (és édesanya) fogad bennünket – Csaba testvért épp elkerültük, Budapestre utazott. Rögtön ebéddel kínál, kérdezi, hogy nem alszunk-e ott. A megfáradt utazónak a kedvesség mindenképp jólesik. Az autóból előbb kikerülnek azok az adományok – játékok, édességek, szaloncukor –, amelyeket a Vodafone munkatársai adtak össze. Körbevezetnek a kolostorban, megnézzük, hova kerülnek a számítógépek. Csaba testvér édesanyja megköszöni a támogatást. Ő is és mások is mondják, hogy mindennapi alapvető cikkekre is szükségük van: fogpaszta, liszt, cukor, olaj – ez mindig gyorsan fogy. Megzavarunk egy tanórát is: a tanár Albert Imre, asztalosságra oktatja a diákokat. Kiderül, hogy a távoli Csíkszeredából utazik ide, hetente 2-3 napot tölt itt, és ilyenkor minden osztálynak megtartja az órákat. Az is kitudódik, hogy az eddig kizárólag alapítványi forrásokból működő iskola idén „férjhez ment" a román államhoz, így az állami költségvetésből is kapnak normatív támogatást.

– A katonaság használta a kolostor épületét a kommunizmus idején – mondja Antal Hajnal –, az 1989-es forradalom után elhagyták ezt a helyet. Csaba testvér 1992-ben verte le a lakatot az ajtóról és költözött be az intézménybe. Lepusztult hely fogadta, a termekben fák nőttek, a természet elkezdte visszakövetelni helyét. Lassanként egyre több gyermek került az épületbe és az alapítványhoz, mostanra 230 gyermek sorsára vigyázunk.

Nemcsak árvák vannak itt, hanem a rossz szociális körülmények között élő családok gyermekeit is felkarolják. Hajnalka is úgy került ide, hogy egyedülálló édesanyaként képtelen volt dolgozni is és nevelni is két gyermekét. Az alapítványnál nemcsak sajátjait, hanem több gyermeket is nevelhet – főállásban. A gyermekek a kolostor melletti tömbházban élnek – az alapítvány lakásonként vásárolta meg a tömbházat, az utolsó lakást az idén tudták megvenni. Itt rendezték be a gyermekek kollégiumát, itt élnek és tanulnak a nevelők felügyelete alatt.

 

 

A dévai titok

Lassan az ebédlő felé vesszük utunkat. Ott a gyermekek épp akkor fejezik be az ebédelést, mosogatnak.

– A hatóságok gyakran találnak kifogásokat működésünkben – mondja Antal Hajnal – utoljára például az szúrt nekik szemet, hogy miért a gyermekek mosogatnak el, szerintük ez nem EU-konform, nem felel meg az egészségügyi előírásoknak sem, úgyhogy ezen hamarosan változtatnunk kell. Nyilván mindig sikerül megtalálni a kompromisszumos megoldást, azért a hatóságok sem érdekeltek abban, hogy ezt az intézményt bezárják. A kapcsolat javulását jelzi, hogy nemrég Csaba testvért Déva városa díszpolgárrá avatta.

Ebéd után meglátogatjuk a kollégiumot, megismerjük Hajnalka fiait is. Igazi kamaszként őket a lányok és a mobiltelefon érdeklik elsődlegesen, de komolyabbra fordítva a szót kiderül, hogy a nagyobbik nyomdásznak tanul, a kisebbnek most kell döntenie, hogy mi is legyen, amikor nagy lesz, a vakációban pedig alkalmi munkát vállalnak a közeli Marosnémetiben. A tömbházlakás teraszáról búcsúzásképp megnézzük Déva várát és a Szent Ferenc kolostort. Hajnalka kezünkbe nyom egy könyvet és csángó dalokat tartalmazó cédét is – mindenképp szeretett volna valamilyen kis ajándékkal meglepni bennünket. Hogy így karácsony előtt ne távozzunk üres kézzel.

Herczku Zoltán a riporter szerepét átvéve faggatja vendéglátónkat, hogy mi is a titka ennek az alapítványnak, Csaba testvérnek, miért látogatják meg őt államfők, miért nyílnak meg a szívek neve említésére, mi a titka annak, hogy itt árad a szeretet, hogy érkeznek az adományok, az emberek önkéntesen lelkük egy-egy darabját küldik ide.

– Nincs titok – válaszolja vendéglátónk – mi csak tesszük a dolgunkat, ahogyan teszi Csaba testvér is.

Az érdeklődők további részletekről tájékozódhatnak a  www.devaigyerekek.hu honlapon.

VASS ENIKŐ