Az unitárius közösség hagyományos hiterősítő imahete keretében minden évben meghív egy más felekezetű szónokot, hogy az ő életpéldája által is közelebb kerülhessenek a hívek Istenhez. A Fekete Béla unitárius lelkész által szervezett alkalomra a környékbeli településekről is sokan ellátogattak, felekezetre való tekintet nélkül.
Böjte Csabát elkísérte Bágyonba egy-egy gyerek- és ifjúsági csoport Torockóról, illetve Déváról. Ahogy Csaba testvér fogalmazott: az előadók „szemléltető ábrákat” szoktak mutatni előadásuk során, ezért ő meghívta a gyerekeket, hogy bemutatkozhassanak.
A ferences szerzetes beszédének kiindulópontjául a szeretethimnuszt és a harmadik parancsot választotta: az Úr napját szenteld meg! Rámutatott: a mai hívő ember is szereti letudni az Úr napjának megszentelését annyival, hogy vasárnap elmegy a templomba. Pedig minden nap az Úr napja, s a megszentelés nem csak a templomba járással lehetséges, sőt. A hit és a szeretet, ami a tetteinket, az egymáshoz való viszonyulásunkat irányítja, ez a tulajdonképpeni megszentelés.
Azt a sok fájdalmat, amit rövid életük alatt megtapasztaltak, és ami haraggá, dühvé keményedett az évek folyamán, csak kiszeretgetéssel lehet eltávolítani a hozzánk kerülő gyermekekből, fiatalokból – fogalmazott Böjte Csaba. – A bántás, a büntetés, a „hirtelen mozdulat” nem gyógyszere ennek. Így van ez nemcsak az otthonba kerülő gyerekkel, de minden emberrel.
A ferences szerzetes a Szent László-év alkalmából a lovagkirály életéből is említett példákat arra, hogy a szeretet cselekedetei miként képesek helyreállítani a rendet; emlékeztetett, hogy Szent László a hódítás, az országvédelem mellett az építkezésre, a vallásosságra, a templomok emelésére, vagyis a lelki és hitéletre is külön gondot fordított.
A beszédet követően a bágyoni gyermekek verssel és virággal köszöntötték Csaba testvért. Ezután Fekete Béla lelkész elmondta, azért éppen a ferences szerzetes lett az idei hiterősítő imahét zárónapjának vendége, mert szórványban is végzett szociális tevékenysége és Istenre mutató élete a helyi közösség számára is erőt adó lehet.
Böjte Csaba beszélt a Szent Ferenc Alapítvány indulásáról is, a dévai templom előtt kolduló gyermekekről. Ahogy mondta: a nekik szervezett egyhetes tábor tulajdonképpen huszonhat évesre nyúlt ki...
A ferences szerzetes ezt követően házanként szólította a jelen lévő gyerekeket, fiatalokat, hogy mutatkozzanak be műsoraikkal. Elsőként a torockói csoport lépett az úrasztala mellé. Közben Böjte Csaba elmesélt egy, a torockói házhoz kötődő történetet: amikor felszentelték az ottani Lisieux-i Szent Teréz-kápolnát, sok helybéli nem katolikus vendég is jelen volt. Az úrfelmutatásnál az unitárius lelkész fölállt, és kiment a kápolnából. „No, gondoltam, eddig tartott csak a barátság – mesélte Csaba testvér. – De pár perc múlva kiderült, miért is távozott a lelkész. Meghúzatta a templomjuk harangját, mert a kápolnának nincs, ám úrfelmutatáskor nálunk, ugye, szoktak harangozni.”
A torockói csoport zenés, verses bemutatkozását követően röviden a dévai fiatalok is beszéltek magukról. Abban a pár mondatban, amit elmondtak, több ki nem mondott tanítás is rejlett.
Csaba testvér elmondta, mindig szívesen tesz eleget azoknak a kéréseknek, amikor a magyar szórványba hívják. Hozzátette, itt, a földön kell megtanulnunk együtt élni, túllépve különbözőségeinken és vallási nézeteink eltérésein. A bágyoni hiterősítő imahét záróeseménye is arra mutatott rá, hogy sokkal több, ami közös bennünk, mint ami elválaszt egymástól. A vallási tanaink lehetnek eltérőek, hitbéli kérdésekről talán mindig is vitázni fogunk, de a hívő ember (szeretet)cselekedetei példaként szolgálnak mindenki számára.