Jót ne csak decemberben tegyünk!

Márciusban lesz hat éve annak, hogy a hajdújárási és a dreai Lurkóház után a Köztársaság utca 192. alatt Óbecsén napközi otthon nyílt a nehéz sorsú családok gyermekei számára. Ez a legfiatalabb Lurkóház is a jószívű emberek adományaiból működik. A szakácsnőtől és a nevelőktől a házfelelősig mindenki különös missziót vállalt, mert a gyerekek, jelenleg összesen huszonketten, különösképpen sok törődést és szeretetet igényelnek.

A legidősebbek közül két fiú lakatos szakon tanul, egy lány cukrásznak, egy másik kereskedőnek készül. Munkanapokon Bognár Judit az idősebb, Kovács Blanka a fiatalabb korosztállyal, Szabó Izabella házfelelős pedig, aki szülési szabadságon van, hetente egy-két alkalommal foglalkozik velük. A személyes beszélgetést, figyelmet minden gyerek igényli.

– A házi feladatot önállóan írják, tanulják meg, amit meg nem tudnak, azt közösen oldjuk meg – magyarázza Judit. – Jó látni, amikor haladnak és annak örülnek. A falitérképünkön megmutatom, mi hol van. Élvezik az Ország, falu játékot, amely megmozgatja a fantáziájukat. A nyáron egy napot töltöttünk az oromi Malomfesztiválon, legutóbb meglátogattuk a hajdújárási Lurkóházat, útközben bejártuk Szabadka környékét. Nagy élmény számukra már a buszba szállás, az utazásról ne is beszéljek! Legtávolabbra Budapest környékére utaztak.

Judit két gyermek édesanyja. Mezőgazdasági mérnökként 27 évig a becsei PIK vállalat laboratóriumában talajmintákat vizsgált. A privatizáció után vált munkanélkülivé. Amikor egy ismerősétől meghallotta, nevelőt keresnek a Lurkóházban, azonnal jelentkezett.

– Sajnos nem iratkozhattam tanítói szakra, amelyről úgy tartom, legszebb a nő számára, mert az én időmben az nem pályázhatott, aki nem járt zeneiskolába. A Lurkóházban azonban teljesült a vágyam, gyerekeknek segítek, és ezt élvezem. Első nap, a munkamegbeszélésen Bella azt mondta, ezeknek a gyerekeknek legjobban a szeretet kell. Valóban így van. De bármit megtanulnak, a javukra válik. Örömmel mesélik az élményeiket. Nagyon szeretnek rajzolni, beszélgetni, kézműveskedni. Tágra nyílt szemmel figyelik, mit mesélek a természetről, az állatokról, és kérdeznek.

Sok gyereket a tanító nénije vagy az osztályfőnöke vezetett vagy ajánlotta a Lurkóházba.

– A gyerekekről látszik, hogy szeretnek bennünket, és szeretnek ide járni – mondja Kovács Blanka. – Úgy lépnek a házba, hogy a köszönés után rögtön ölelést, puszit kapunk tőlük. Amikor betegek, az iskolába nem mennek, ide viszont eljönnek. Gyógyítgatjuk, pátyolgatjuk őket, teát főzünk. A középiskola befejezése óta törődök velük, egyesekkel óvodás koruk óta.

A Lurkóház védence volt Sárkány Anikó, aki büszke arra, hogy befejezte a közgazdasági középiskolát, és most fiatal felnőttként tud segíteni a nevelők munkájában.

– Annak idején sok szeretetet és törődést kaptam, az nemcsak jólesett, hanem megváltoztatta az életemet. Reggelente most én is örömmel várom a gyerekeket. Segítek mindenben, amiben kell: a tanulásban, a kreatív kézműves-foglalkozásokon, az étel felszolgálásában, az egészséges testmozgás és a játék megszervezésében – jó időben az udvarunkban, rossz időben az ebédlőben vagy a nagyteremben.

Hajdú Ibolya óvónőnek volt rádiós, tévés karrierje, és szinte mindenben kipróbálta magát. Amikor a Lurkóházba jelentkezett, nevelőre már nem volt szükség, de ő örömmel elvállalta a konyhai feladatokat.

– Néha sírva mentem haza, mert úgy éreztem, rajtam a teher, hogy ezeken a gyerekeken segítsek. Aztán rájöttem, nem nekem kell a világot megváltanom, de ha jót főzök, szebbé tehetem a gyerekek napjait. Kedvenc ételük a spagetti, a palacsinta. Egyik nyáron a gyerekeket megtanítottuk öt étel elkészítésére. Leírtuk a recepteket, többek között paprikást főztek, palacsintát meg fánkot sütöttek. Én itt mindig nagy lábosban főzök, ám nincs az a sok, ami nem fogy el. A kapott adománytól függ, mi kerül az asztalra. Gyakran készítek csirkepaprikást, fogytán is van már a hagymánk. Ma boldogan ették a karfiollevest és a sült húst kompóttal. Ezektől a gyerekektől rengeteg szeretetet kaptam. Amikor megszorítják az embert, az olyan ölelés, mintha soha nem akarnának elengedni. Boldog vagyok, amikor látom, milyen örömmel mennek innen haza, és úgy gondolom, teljessé tettük a napjukat. Egyik lányom kedvenc idézete: „Nem lehet minden nap szép, de minden napban van valami szép.” Gondolom, ha a gyerekeket szomorú pillanataikban meg tudjuk vigasztalni, akkor valami jót tettünk.

Vannak, akik első naptól kezdve támogatták az óbecsei lurkókat tej-, kenyér-, csirkehús- és más adományaikkal. Szabó Izabella, a ház felelőse örül, hogy most az egyik támogatójuktól diót kapnak. A gyerekek majd megtisztítják, így karácsonyra diós bejgli kerül az asztalra.

Úgy érzi, a közvetlen közösség nagyja számára azonban az évek során egyre inkább természetessé vált, hogy a napközi otthon működik, és lassan elmaradoztak a látogatók, akik néhány kiló gyümölccsel, néhány üveg befőttel, savanyúsággal vagy egy-egy iskolatáskával lepték meg őket.

Karácsony előtt az emberekben felébred a jótettek iránti vágy. Csakhogy az év többi hónapjában is éhesek, szomjasak a gyerekek. Az általános és középiskolás lurkóknak tisztálkodniuk kell, alsóneműre, zoknira és minden másra szükségük van. Jót ne csak decemberben tegyünk!

Judit elmondja: – A lurkók, amikor megkérjük, fölsöprik az asztal alatt a morzsákat. Sőt maguk is megkérdezik: Mit kell segíteni? Este hat körül, amikor hazamennek, mi, felnőttek felmossuk a helyiségeket, takarítunk, a szekrényekbe rakjuk a megszáradt ruhákat. Napközben a kisebbeket néha meg is kell fürdetni, ellenőrizni, tiszta-e a körmük. Blanka még hajat is vág.

Bizony ez is a missziós munkához tartozik! Így a Lurkóházban mindennap karácsony van, Juditnak, Anikónak, Blankának, Ibolyának, Izabellának és a jó szívű, adakozó embereknek köszönhetően.

www.magyarszo.rs