Egyedül vállalni a terhesség, az anyaság gondjait nem könnyű feladat, hát még akkor, amikor a kismamának szembe kell néznie nemcsak a magánnyal, a kiszolgáltatottsággal, hanem a környezete ellenszenvével is.
Hiszen mai, modern társadalmunkban is sokan még mindig szégyennek vagy éppen erkölcstelenségnek tartják a lányanyaságot. Pedig legalább egy csöppnyi megértés járna egy olyan anyának is, aki akarva vagy akaratlanul, tudatlanul vagy tudatosan, de mégis vállalta a nehezebb utat: nem dobta el gyermekét akkor sem, ha megbélyegezték, megszólták, megvetették. Statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt években megnövekedett a lányanyák száma, így a házasságon kívül született gyermekek aránya is. Van, akinek szerencséje van, és mellé áll a szűkebb család, de van, aki mellé nem áll senki, magára marad.
Kevesen tudják, hogy egy Sepsiszentgyörgy melletti kis település, Árkos egyik csendes kis utcácskájában a megfogant életet védik már az anyaméhben. Az Irgalmasság Anyja Kismamaotthon segítségre szoruló lányanyák befogadására jött létre, az otthonba gyermeküket váró, vagy már kisgyermekükkel együtt nélkülöző édesanyákat várnak. A dévai Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által működtetett Szent Ferenc Alapítvány oltalma alatt Árkoson olyan lányanyák kapnak menedéket, akik szó szerint az utcán vannak. Két ferences rendi nővér sok szeretettel és odaadással nyújt támaszt a bajba jutottaknak, akik nem az abortusz, hanem az élet mellett döntöttek akkor, amikor elhatározták: kitaszítottságukban is vállalják, hogy életet adnak megfogant gyermeküknek.
Assisi Szent Ferenc Betegápoló nővérei: Réti
Emese, Pacifika nővér és Sándor Zsófia, Margit nővér önzetlenül
felvállalták az élet szolgálatát. Mindkét ferences rendi nővér hosszú
ideig Magyarországon szolgált, most ők működtetik a lányanyák számára
létrehozott menhelyet, ahol egy évig tartózkodhatnak azok az édesanyák,
akiknek nincsen hová menniük.
Van, aki terhesen lépcsőházakban aludt
Pacifika nővér azt mondja: gondoskodásukért nem várnak hálát, önzetlenül végzik a szolgálatot, mert tisztelik az anyaságot, tisztelik az életet.
A szállás, étkezés, teljes ellátás mellett lelki támogatást is kapnak az anyukák, hiszen legtöbben lelkileg sérülnek éppen azért, mert egyedül kell gyermeküket neveljék. Sokat beszélgetünk velük – mondja csendesen, szerényen a nővér.
Milyen feltételekkel lehet bekerülni az otthonba?
Először is, aki hozzánk fordul, lányanya kell legyen, férj nélkül, nem lehet fertőző betegsége, rendben kell legyenek az iratai, és lehetőleg első gyerekét várja, mert nem szeretnénk azt a szellemet meghonosítani, hogy az anya jön, szül, elmegy és újból visszajön. Fontos szempont az is, sajnos, hogy az utcáról kerüljön ide az anyuka. Nagyon rossz szociális körülmények közül is érkeztek lányok, volt olyan, aki héthónapos terhesen lépcsőházak aljában aludt, ezután fordult hozzánk.
Melyek azok a nehézségek, amelyekre panaszkodnak az anyukák?
Kimondva és kimondatlanul is az egyik legnehezebb teher számukra az, hogy nincsen mellettük a családjuk, vagy esetleg a szerető társuk. Ez nagyon hiányzik nekik, van, aki megfogalmazza, van, aki nem mondja el.
Vannak ezeknek a lányoknak vágyaik, álmaik?
Vannak álmaik, és beszélnek is ezekről. Többnyire azt mondják, hogy nem így képzelték el az életüket, azt, ami most van jelenleg. Szeretnének saját gyereküknek egy boldogabb, biztosabb jövőt teremteni, valamennyien arra vágynak, hogy találjanak maguk mellé egy férjet, aki elfogadja őket gyerekükkel együtt, és boldog családi életről álmodnak.
Van-e kapcsolatuk a külvilággal?
Igen, van lehetőségük arra, hogy a barátok látogassák, vagy ha a feszültségek elmúlnak a szülők és köztük, akkor a családtagok felkereshetik őket.
Ha egy bajba jutott lány most Önöknél jelentkezik, még be tudják fogadni?
Az otthon öt férőhelyes, jelenleg két anyukánk van, és érkezni fog még egy lányanya, aki 16 éves, és öthónapos terhes.
Milyen érzés segíteni másokon?
Nagyon jó érzés. Külön hálát nem várunk, az anyák iránt érzett szeretetből, tiszteletből tesszük ezt, de mindenképpen felfogjuk annak a súlyát, hogy életük egyik legszebb, illetve legnehezebb időszakában tudtunk segíteni rajtuk.
Az anyaság védelmében
Csak szeret és szolgál – ezt teszi Pacifika nővér nap mint nap. És ebben társa a jó kedélyű Margit nővér, aki tizenöt évig szolgált Magyarországon, egy pécsi gyermekkórházban. Biztosan a jó Isten így akarta, és pontosan azért vezérelt ide, hogy az eddig szerzett tapasztalatokkal itt segíthessünk – mondja mosolyogva.
Hogyan telnek a mindennapok az otthonban?
Napirend szerint élünk. Mi, szerzetes nővérek minden nap kétszer imádkozunk, az anyukáktól ezt nem várjuk el reggel hatkor, mert akkor nekik a gyermekük mellett a helyük. Közösen étkezünk, aztán beosztás szerint mindenki főz, terít, mosogat, takarít, ellátjuk egymást, mint egy családban. Közösen tanulunk főzni a babáknak, szoktunk együtt kirándulni, ünnepelni.
Az itt élő lányanyák felnőnek az anyaság szerepéhez?
Azt hiszem, hogy megerősödnek az anyaságban, van, aki terhesen kerül ide, aztán szülés után egy kicsit fél, de eltelik két-három hónap ebben a légkörben, és kifejlődik bennük az anyaság. Családdá kovácsolódunk össze, együtt vagyunk jóban, rosszban. Ha a gyerek lázas vagy a foga bújik, akkor együtt virrasztunk mellette, ha orvoshoz kell menni, együtt megyünk, együtt örvendünk az első lépéseknek, mindennek.
Éppen Csaba testvért várják az anyaotthonba. Mit jelent az ő jelenléte?
Úgy szoktuk mondani, hogy Csaba atya nekünk a főnökünk, a testvérünk, de amikor megérkezik, akkor olyan, mintha azt éreznénk, hogy na, itt van az apánk. Az ő jövetele melegséget hoz, biztonságot nyújt a jelenléte. Miután meglátogat, mindig egy ideig könnyebb.
Pacifika nővér és Margit nővér mindketten mások gyermekeiért élnek, dolgoznak, és ahogy ők mondják: szolgálnak. Ez is szép hivatás.
„Abortuszra küldtek…”
Az árkosi Irgalmasság Anyja Kismamaotthonban jelenleg két anyuka kapott menedéket. Kissé félve, de őszintén vállalták gondolataikat.
Az egyik lányanyának másfél éves kislánya van, elmondása szerint a kórházban, ahol szült vett tudomást az árkosi otthonról, telefonon jelentkezett be. Olaszországból jött haza terhesen, abortuszra küldték, de ő másként döntött.
Amikor hazajöttem, abortuszra küldtek, de úgy gondoltam: annál nagyobb bűn nincsen a világon, hogy ne szüljem meg a gyerekem. Inkább vállaltam, hogy szegénységben, de felnevelem. Azért vagyok itt, mert a családom nem fogadta el a házasságon kívül fogant gyermekem – mondja remegő hangon, mintha restellné a vele történteket.
Jobb itt, mint ahol lehetne?
Természetesen jobb, én döntöttem úgy, hogy ide jövök.
Nem volt más kilátása?
Sajnos, nem.
Milyen a gyerekkel való kapcsolata?
Azt nem lehet szavakban elmondani, vele vagyok egész nap. Úgy élek itt, mint bármelyik háziasszony. Takarítunk, főzünk, gyermeket nevelünk.
Mi az, amire vágyik?
Vannak vágyaim. Itt nagyon sok mindent meg tudunk adni a gyereknek, és örvendek annak, hogy itt lehetek. Szeretném, hogy a jó Isten adjon nekem erőt, hogy a kislányom felnevelhessem.
A továbblépésen gondolkodott?
Igen, megyek vissza a szülővárosomba, egyelőre albérletbe, dolgozni fogok, nem adom fel.
A családdal való kapcsolata teljesen megszakadt?
Csak a testvéreimmel tartom a kapcsolatot, ők meg szoktak látogatni.
Szeretné családban felnevelni a gyerekét, esetleg egy megértő férj mellett?
Természetesen vannak ilyen álmaim, reménykedem, imádkozom, előbb-utóbb biztos nekem is fog kerülni valaki, mert szeretném családban felnevelni a kislányom, és mint minden nő, vágyom egy társra.
El lehet felejteni azt az időszakot, amelyet nem védelemben töltött?
Nem lehet, minden nap eszembe jut, csak nem mutatom.
Hogyan telnek itt az ünnepek?
Jobban, mint otthon. Itt a nővérek megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy minél családiasabban, otthonosabban érezzük magunkat – mondja elcsukló hangon.
Egy éve van az otthonban, és ő már tudja, hogy gyermeke és annak szeretete nélkül kétségbeejtően sivár, szomorú lenne a karácsony este... És az egész élete.
A gyereklányokból is egyszer anyák lesznek
Egy hete ismerte meg az anyává válás örömét a másik kismama, aki terhesen került Árkosra, addig pásztorkodott egy Bihar megyei kis tanyán. Embertelen körülmények között élt. Használták és kihasználták. A tanya volt az otthona addig, amíg bajba nem jutott, és Csaba testvér befogadta. Azt lehet mondani, hogy szinte csodával határos módon megváltozott az élete, mert most biztonságban van, új esélyt kapott ő is, meg kisbabája is. Olyan körülmények között vállalta az anyaságot, hogy ő maga is gyerekesen gondolkodik még, hiszen szinte semmit nem tud a világ dolgairól, mert sosem járt iskolába, nem tud írni, nem tud olvasni. Igen, a 21. században történik mindez, ahol vannak még gyerekek, akik szinte teljes nélkülözésben, villanyáram, könyv, szeretet nélkül nőnek fel, és ezekből a gyerekekből, lányokból is egyszer anyák lesznek.
Örült a gyerek születésének?
Nagyon örültem, alig vártam, hogy meglegyen, foghassam a két kezemben – mondta lelkesen, szinte rajongással.
Ha most nem lenne ez az otthon, hol lenne?
Nem gondolkodik, egyből rávágja:
Nem tudom...
Mi lesz akkor, amikor innen el kell menni? Milyen jövőt szeretne biztosítani a kisfiának?
Szeretnék dolgozni. Jobb jövőt szeretnék a fiamnak, mint amilyen életem nekem volt.
Ebből a lányból anya lett, olyan anya, aki ösztönszerűen védi kisbabáját, aki kilátástalan és kiszolgáltatott helyzetében segítséget kért a maga, de legfőképpen a méhében megfogant magzata, gyermeke számára. Tiszteletre méltó ez az ösztön, amelyet nem lehet tanulni, utánozni, ellesni, ez az anyai ösztön, ami minden lányban, nőben ott van.
A háromszéki Árkoson, az Irgalmasság Anyja oltalmába helyezett kismamaotthonban két anya és két gyermek él szeretetben, biztonságban, védelemben legalább egy évig, de talán ez a rövid kis idő is elegendő ahhoz, hogy elszakíthatatlan kötelék teremtődjön anya és gyermeke között. Csaba testvér Dévától Szovátán át a háromszéki Árkosig nagyon sok magára hagyott, eldobott gyermeknek és kétségbeesett anyának adott menedéket alapítványán keresztül. Egyik levelében azt írja: „A romániai statisztikák szerint, 1989-től több mint 10 millió abortusz volt csak ebben az országban. Döbbenetesen nagy szám, sajnos Árkoson csak néhány gyereknek tudtunk otthont biztosítani, de én mégis határtalan boldogsággal emelem a magasba az élet zászlaját e parányi sziget fölött, mert itt, Székelyföld e tenyérnyi szögletében győzött a szeretet az önzés felett”.
Valóban, az árkosi kismamaotthon szép és kimagasló példája annak, hogy mindig van mentsvár.
Hirdeti, hogy van még szeretet a világon.
