Karácsony közeledtével jobban figyelünk embertársainkra, még az idegen rászorulók felé is megnyílik a szívünk. Hogyan őrizhetnénk meg a nyitottságunkat, az érzékenységünket az emberek felé az év többi napján is?

Tudatosítanunk kellene magunkba, hogy mi mindannyian Isten ajándékai vagyunk. Isten úgy szerette a világot, hogy megteremtett bennünket és oda ajándékozott szüleinknek, barátainknak, nemzetünknek, az emberiségnek.. Igazából minden szavunk tettünk Isten simogató áldása kellene legyen...Mi Isten mosolyai vagyunk e csodaszép világba. Lehet, hogy előre furcsának tűnik ez a gondolat, de én hiszem, hogy ez az egyik legszebb igazság, mely értelmet ad a létünknek. Csodálatos ezt megérteni, átélni, e szerint élni...

Sokszor kevésnek érezzük magunkat arra, hogy változtassunk az Istentől egyre inkább elforduló világon. Tehetünk valamit mégis annak ellenére, hogy csak apró láncszemek vagyunk a hatalmas gépezetben?

Jó dolog kicsinek lenni és lehajolva megmosni egy- egy gyermek, vagy testvérünk lábát. Egészen biztos, hogy a nagy dolgok igazából a kis dolgokban vannak. Nanotechnika korszakába élünk. Egy szál virág, egy jó szó, egy jó poén, mely senkit sem bánt biztos, hogy szebbé teszi a világot. A többit Istenre kell bízni. Szent Fölsége ha akar majd tartóra teszi pislákoló lámpásunkat.

Sok száz gyermek számára nyújt menedéket, adja vissza a reményt az életre. Miért a kicsiket választotta? Sok felnőttnek is szüksége van arra, hogy valaki a karját nyújtsa feléjük.

Hát valahol elkell kezdeni, én a gyermekeknél kezdtem, de ha Isten erőt és időt ad én szívesen kisebb testvére lennék mindenkinek... Persze erre a kérdésre van egy viccesebb  válaszom is. Egyszer maratoni futás célegyenesében álltam, az elsőket nagy nagy ováció fogadta, aztán az emberek elszéledtek, és a legutolsót már csak én fogadtam, nem kellett gyúródnom, a versenyző csak az enyém volt.... Végül is ö is lefutotta az óriási távot. Azóta jelmondatommá vált, hogy: én azt csinálom meg ingyen mit más pénzért sem csinál meg! Én azokat szeretem ingyen, kiket más még pénzért sem szeret. Azokat akiket pénzért sokan szeretnek, tanítanak, szolgálnak, hát én azok körül nem lihegek. Viccesen azt mondom, hogy nem szeretem a konkurenciát.

Édesapját egy verse miatt a Ceausecu-rezsim hét évi börtönre ítélte. Négy és fél év után szabadult ugyan, de belehalt az elszenvedett kínzásokba. Hogyan tudott megbocsátani?

Nem bocsájtottam meg, bosszút állok, egész életem egy hatalmas bosszú!!! Végül is apámat ki ölte meg? A kommunista verőlegények? Vagy maga a Román Kommunista Párt? Szerintem nem, hanem az emberi butaság, a balgaság, a sötétség mely ellen én küzdök életem minden napján. A sötétet ugye nem lehet feldarabolni, és kipenderíteni az ablakon, egyszerűen fényt kell gyújtani és a sötétség eltűnik. Azt a történelmi balgaságot, buta hatalom vágyat mely akkoriban sok sok gyermeket árvaságra kárhoztatott, és mely ma is kísért, nem lehet elpusztítani. De ha az emberek látják, hogy a szolgáló szeretet mérhetetlenül boldogabbá tesz, mint a fanatikus, mindenkin áttörtető hatalom vágy, talán, ez a fény, ez az igazság a szeretet és a jóság oldalára vonzza az embereket.

Miért fontos a megbocsátás? Hogyan küzdhetjük le a fájdalmat, a gyűlöletet, amely sokszor talán okkal gyűlik fel a szívünkben?

A harag egy nagy csomag, melyet butaság hurcolni, fárasztó. Sokszor a másik nem is tudja, hogy te görnyedezel a gyűlölet alatt, ez mire lenne jó? Ö is csak egy marék porból született emberke, még az is csuda, hogy tudunk kétlábon járni, miért ostorozzam... Karácsony van, ajándékozzam meg magamat is, és testvéremet is a kiengesztelődéssel. Óriási szabadság, Istengyermeki szeretetben élni, ezt a tiszta, nyugodt örömet semmiért a világon nem érdemes oda adni.. Mi nem birok, hanem orvosok kellene legyünk, a mi urunk Krisztusunk példájára.

Hogyan juthatunk vissza Isten közelébe, ha úgy érezzük, hogy eltávolodtunk tőle?

Isten az áldott nap, Ő nem nyugszik le felettünk soha sem, nem kell öt kiengesztelnünk, egyszerűen ha valaki árnyékban, a pincében van, keljen fel és mennyen a fényre, Isten szeretete átöleli öt. Ö az ajtóban áll és kopog, ha megnyitjuk az ajtót Ő egészen biztos, hogy bejön és átölel minket... Én egyszer még a lelki életem elején írtam egy őszinte levelet az Úrnak, majd papír hajót hajtogattam a levélből és feltettem a folyó vizére, biztos vagyok benne, hogy levelem célba ért, és mostani életem az Úr válasza akkori imámra.