Ahová elhinted a magot, oda leszállnak az ég madarai

ImageAz elmúlt héten ökumenikus imahetet tartottak a székelyhídi református templomban. Pénteken este az Árpád-kori alapítású istenházában Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes tartott szentbeszédet. A zsúfolásig megtelt templomban felekezetre való tekintet nélkül hallgatták isten szolgáját.


Gavrucza Tibor református lelkipásztor meghívására Székelyhídra érkezett az árva és a kiszolgáltatott gyerekek istápolója. Csaba testvér – ahogy a „családja” nevezi – a gyülekezethez intézett szentbeszédében a szeretetről, a teremtett világ szépségeiről beszélt, ami mellett manapság észrevétlen elmegyünk. Beszélt a szeretet erejéről, amit az állandó rohanás miatt mindenki nélkülözni kénytelen, a családról, gyermekvállalásról, a nemzet megfogyatkozásáról és a biztató szavak elhalásáról, amire a mai viszontagságosnak tűnő időkben oly nagy szüksége lenne mindenkinek. A szerzetes papot védencei egy csoportja is elkísérte, akik között minden korosztályból voltak gyerekek: a három-négy évesektől a tizenévesekig egyaránt. A szentbeszéd végeztével Csaba testvér megáldotta az érmellékieket, majd a helyi református gyülekezet nevében Csorján Dezső helyi képzőművész ajándékot nyújtott át a tisztelendőnek, mely egy saját készítésű plakettet is tartalmazott. Ezt követően Gavrucza tiszteletes elhivatottsága felől kérdezte vendégét. A csíkszeredai születésű Böjte Csaba visszatekintett néhány szó erejéig a kezdetekre, majd elmondta: „Ahová elhinted a magot, oda leszállnak az ég madarai. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány jelenleg 56 szociális kollégiumot működtet Erdély-szerte. Hangsúlyozottan használom a kollégium kifejezést, mivel az intézményszerű gyermekszállókból bármikor távozni lehet, ugyanakkor minden rászorult gyermek szívesen látott vendég. Jelenleg ez a nagy család kétezres létszámúra gyarapodott. Bihar megyében hivatalosan kettő működik – Nagyszalontán és Gálospetriben –, a harmadik most formálódik Székelyhídon, hála néhány meleg lelkű embernek, valamint Galamb Erzsébet önzetlen munkájának”. Ezt követően az alapítvány gyermekei – a székelyhídiakat is beleértve – rövid vallásos műsorral zárták az estet. A Református Ifjúsági Központban a helyi gyülekezet szorgos asszonykezei finom vacsorával vendégelték meg az apróságokat és kísérőiket.
Sütő Éva, Reggeli Újság