Nincs zsákutca, nincs elveszett élet, mindig van tovább – tolmácsolta „a Szentírás minden egyes lapjának üzenetét” Húsvét előtti lelki elmélkedéssorozatában Böjte Csaba dévai ferences testvér, aki a zsúfolásig megtelt budapesti Szent István-bazilikában beszélt. A március végi triduum (háromnapos húsvéti előkészület) hétfői „lelki ébresztőjéről” számolunk be.

„Nincs Isten számára lehetetlen helyzet” – fogalmazta meg budapesti triduumán felütésként a Dévai Szent Ferenc Alapítvány szerzetes vezetője. „Jézus, amikor találkozik az öreg Nikodémussal, nem azt mondja neki, hogy elment a vonat, te már vén vagy, hanem, hogy újjá kell születni. Az ember nem egyszer használatos zsebkendő, ezt tudhatjuk a házasságtörő asszony történetéből is” – utalt a bocsánatnyerés lehetőségére.

„Zsákutca, elveszett élet sincs, mindig van megoldás, mindig van talpra állás, újrakezdés” – hangsúlyozta Csaba testvér, hozzátéve: „A húsvéti események után, a mennybemenetel előtt azt mondja Jézus, hogyha én elmegyek, az én Atyám egy új vigasztalót ad nektek, a Szentlelket, implicite ezzel azt is mondja, hogy ő maga is vigasztaló. Akármerre nyúlunk a Szentírásban, igazából minden történet erről szól”.

Zakeus

Csaba testvér Zakeus történetét vázolta példaként: „Elindul Jézus Jerikó felé, ott vannak az eladók, vásárlók, emberek, nagy keleti bazár. Ott van Bartimeus is, az a vak ember. És ott vannak a vámosok is, elöljárójuk Zakeus, akinél a városban gyűlöltebb ember nincsen. S jön Jézus fehér ruhában, az emberek összesúgnak, a vak koldus kiabálni kezd, hogy »Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!« Az emberek csitítják, s mondják: hallgass, fogd be a szádat, hát nem érted jön ez. S ott áll mellette Jézus, körülötte a szájtáti tömeg. És egy fa tetejére felmászik Zakeus, hogy ő is lásson valamit. Jézus kinyitja a vak ember szemét – hihetetlen élmény lehetett, s a hideg mindenkinek a hátán csak úgy futkorászott le s fel, aki nézte. Megfogják Jézus kezét: Gyere! Feleségem olyan finom vacsorát főz, hogy nem is gondolnád. És akkor Jézus felnéz a fa tetejére, és azt mondja: Zakeus, gyere má' le onnan, nálad szállok meg! Döbbenetes, nem?” – teszi fel a kérdést a ferences prédikátor.

Letérni a harag, az önzés útjáról

Csaba testvér ösztönözte hallgatóságát: úgy érdemes elképzelni ezeket a szentírási részeket, mint a gyermek, aki kifesti a kifestős könyvét. „Zakeus azt sem tudja, hogy is van ez. Hazaviszi, bemutatja a feleségének, a gyerekeinek Jézust, aki megsimogatja fiacskáját. Közben Zakeus kitölt egy pohár bort, leülnek, beszélgetnek. Sokszor hosszan olvastam ezt a részt, hogy lássam, valahol egy kicsi ejnye-bejnyézés van-e benne, hogy Jézus összeszidja-e ezt az embert. Sehol nem láttam nyomát ennek” – hívja fel a figyelmet Böjte Csaba. „Milyen sötét lehetett azelőtt ennek a Zakeusnak a szíve, amikor kapzsi módon szegény emberek pénzét elszedte. Mennyire egyedül érezhette magát. S mennyi szabadság, fény, melegség lehetett az ő szívében, amikor megváltoztatta az életét, és meghozta a döntést: igen, vagyonom felét a szegényeknek adom” – halmozta a kérdéseket a dévai ferences szerzetes. Ezt – mint mondta – csak az érti meg, „aki valaha átélte: letérni a gyűlölet, az önzés, a bűn útjáról, és rátérni a szeretet, a jóság útjára”.

„Miért vagyok optimista?”

Böjte Csabától sokan kérdezik, hogy miért olyan optimista. „Azért, mert jó dolog jónak lenni, mert jó dolog megtérni, mert jó dolog szeretetben élni” – adott választ. Szerinte „nagyon nehéz a bűn útján járni. Fárasztó, sötét és hideg”. Mindehhez meglátása szerint egymás bátorítására van szükség. Sporthasonlattal élve „kimegyünk a stadionba egy-egy futballmeccsre, s noha ott felnőtt, nagy, ügyes, életerős emberek játszanak, mégis szükségük van arra, hogy drukkoljunk nekik, hogy mindent bele, hogy bátran, előre, fog ez menni, győzni fogtok. Azoknak a felnőtt embereknek jólesik a bátorítás.” Csaba testvér elmondta: ez krisztusi vonás, amely „mindannyiunk arcán felragyoghatna, hiszen Isten képére és hasonlatosságára születtünk. Az Isten egyik legjellemzőbb vonása az, hogy drukkol az emberiségnek”.

Már a tanítványoknak is elegük volt, amikor…

Visszatérve a szentírási kép kibontásához így beszélt: „Húsvét napján a tanítványok mennek hazafelé. Rosszkedvűek, magukba roskadtak, kiábrándultak mindenből. Jézusban bíztak, de hát – gondolták – nagycsütörtökön elfogták, nagypénteken meghalt, igaz, egyesek azt mondják, feltámadt, de kit érdekel ez már, »idáig« vannak mindennel. S Jézus Krisztus jön szembe. Megszólítja őket: mi a baj, fiúk? Erre ők: há’ mi van? Te vagy az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ott most? Mi törtért? – és Jézus meghallgatja a saját sztoriját, mintha ott sem lett volna” – fejtegeti Csaba testvér, s rávilágít: utána nem megszidja ezeket az embereket, hanem elkíséri őket. „Közben olyan szépen beszél, bátorít, vigasztal, hogy ezek az emberek azt mondják, lángolt a szívük, míg hallgatták őt. És van erejük visszamenni Jeruzsálembe s felrázni a többieket: ébresztő, sokkal szebb így a világ, mint képzelnénk! Ezek az emberek Jézus bátorítása, vigasztalása nélkül nem tudtak volna talpra állni. Milyen jó, hogy nekünk egy ilyen Istenünk van” – folytatta.

Nyami-nyami – ugye milyen jól esik?

Csaba testvér otthonaiban árva gyerekeket nevel Déván, és mikor bekerülnek hozzájuk, nagyon meg vannak riadva. „Többen koldultak közülük, mindenféle nehézségen mentek keresztül. Ha megkérdeznéd tőle, mi szeretne lenni, azt mondaná: semmi. Nem tudják az álmaikat magasra emelni. Az ember szépen megfürdeti őket. Keres nekik szép ruhát. Finom vacsorával jól megtölti a kis pocakjukat, majd bedugja egy jó meleg ágyikóba, másnap a gyermek már ragyogó arccal kel fel. A szeretet, a jóság kivirágoztatja az ő lelküket” – osztotta meg a hívekkel tapasztalatait, hozzátéve: „a gyerek olyannak látja magát, amilyennek a szemem tükre mutatja őt”. De szerinte nem csak a gyerek van így. „Hazamész, megeszed a vacsorád, és azt mondod: drágám, felülmúltad önmagad, ez olyan finom, nyami-nyami! Még kaphatnék belőle? Fogadni mernék, a kedves feleségednek jólesik! És te is a férjedre ránézel, és azt mondod: jaj, olyan jó, hogy te vagy az én férjem. Igaz, hogy egy kicsit olyan mackós vagy, meg mindig szanaszét hagyod a zoknikat, de olyan jó dolog, hogy én megfoghatom a kezedet, én bízhatok benned. Kinek ne esne jól egy bók, egy mosoly, egy jó szó, vigasztalás?” – terjesztette ki tapasztalatait.

A Föld nevű projekt

Böjte Csaba úgy gondolja, talán a médiának kellene a leginkább bátorítania, vigasztalnia, de sajnos ott egyfolytában a félelmet korbácsolják. „Ha megnézzük a Szentírást, a gonosz lélek az, amelyik a félelemmel, a pánikkal, a nehézségekkel riogatja az emberiséget” – állítja. Útmutatást ekképp ad: „Isten azt szeretné, hogy bízzunk egymásban, van jövő, képesek vagyunk megoldani a problémát. A gyerekeknek mindig azt mondom: aki sokszor hátranéz, úgy biciklizik, jó nagyot fog esni. Merj előre nézni! Merj bízni magadban! Isten egy marék porból teremtett, de beléd lehelte az ő lelkét”.

„Ötmilliárd évvel ezelőtt indította Isten ezt a Föld nevű projektet” – élt a divatos kifejezéssel, majd folytatta: „ez idő alatt sok szakadék mellett elvezette az életet, és mindig volt tovább. Én hiszem, hogy van tovább, van jövő, van holnap előttünk. Nem érte el az emberiség a korlátot, a plafonokat”. Nemzeti vonatkozásban – mint szokta mondani – „Szent István király népünket a Boldogságos Szűzanyára bízta. Azt hiszem, az ezer év alatt a Szűzanyának sokszor égnek állt a haja. Egy-egy Trianon, Mohács – sok nehéz pillanat volt, de valahogy mindig megtalálta a továbbvezető utat. A Kárpát-medence egy nagy lehetőség”.

Nagy munka volt kitalálni

„Jézus – születésekor – karácsony éjszakáján »mondhatta« volna azt is, hogy aztán ki írta ennek a megváltásnak a forgatókönyvét, hogy éppen ez a poros Betlehem, se internet, se semmi, hogy tudom én megváltani a világot? Há’, mennyei Atyám, ezt jól elszúrtad! De nem ezt mondja. Hanem a maga eszközeivel nekiáll és meghirdeti a szeretet parancsát, összegyűjti tanítványait, a hetvenkettőt, és elindítja, mondván, egy új szövetséget kötünk az emberiséggel. Van jövő, van tovább – mondta húsvét előtti lelki elmélkedéssorozatának első napján Böjte Csaba, aki azt is elmondta, nagyon csodálja Szent Istvánt. „Ezer évvel ezelőtt, amikor koronát kapott, nem azt mondta, hogy hát, sok pogány ember itt összevissza futkorászik, rohangál Európában véres karddal, mindenki kiskirályt játszik, hát ebből nem lesz semmi. Nem kétségbeesik, hanem vállalja a munkát, s azt mondja: jól van, megkeresztelkedek, most rajtatok a sor, szépen minden tizedik falu ügyesen építsen egy templomot. Nincs, aki megszervezze? Nem baj, alapítunk tíz püspökséget. Nagyszerű! Szent Gellért éppen átutazik Magyarországon, megy a Szentföldre – ez is Szentföld lesz, ha dolgozol. Gyere, éppen nincsen, akire rábízzam a temesvári püspökséget. Nem vállalnád el? Szervez, talál, gondolkozik, alkot” – sorolta a történelmi példát a ma emberére szabva. Úgy látja, hihetetlen munka lehetett kitalálni Magyarországot, „de Szent István nem nyafog, nem siránkozik, nem a nehézségeket sorolja fel, hanem kitalálja ezt az országot, ami ezer éve áll, s amelynek mi is gyermekei vagyunk. S ha hosszan nézzük a történelem nagyjait, ugyanezt látjuk: a nehézségek elől nem elszaladni kell, Istenben bízva szembe kell néznünk a feladatainkkal, a gondjainkkal, legyenek azok a kis családom gondjai, nehézségei, vagy népünk nagy, közös terhei, gondjai. Én hiszem, hogy mind képesek vagyunk megoldani ezeket. Csak biztatnunk kell, bátorítanunk kell egymást, hitet kell egymásba lehelnünk.

Bucsy Levente

Harangszó / mno.hu