Immár 5. alkalommal rendezte meg a Győri Püspökség április 20. és 22. között Szeretet Napok elnevezésű jótékonysági rendezvényét, amellyel Böjte Csaba gyermekekért végzett misszióját támogatja. A rendezvényen Böjte Csabát kérdeztük a Szeretet Napokról.

 

– Milyen érzés itt lenni az 5. Szeretet Napokon és látni, hogy évről évre mennyi ember vesz részt a programokon és segíti Csaba testvér munkáját?

– Olyan szépen mondja Jézus Krisztus: Atyám mindmáig munkálkodott, és én is munkálkodom. A világot továbbteremtő Istennek vagyunk a gyermekei, aki be akar vonni bennünket a világ továbbteremtésébe. Ennél szebb hivatás szerintem nincs is a földön, mint társai, partnerei lenni Istennek ebben a csodálatos munkában.

Kilométerkő számomra a győri Szeretet Napok: mindig valami újra nyílik kilátás egy-egy ilyen nap után. A Püspöki Konferencia gyűjtéséből 2004-ben megvettük a szovátai Szent József otthon telkét és a Szeretet Napok nagyon sokat lendítettek azon, hogy az otthon megszülessen. A tavalyi támogatásból és 1%-okból megszületett a kovásznai ház, amit Apor Vilmosról neveztünk el, aki ott született és itt halt vértanúhalált. Olyan szép, hogy itteni segítséggel jött létre ott egy nevét viselő ház.

Azt látom, hogy ha az ember nyitott szemmel jár, akkor sok kis kilométerkő van az útján. Olyan érdekes, hogy pont errefelé jövet egy rendőrautóval találkoztam, neki lett volna elsőbbsége, de lelassított, hogy ki tudjak sorolni elé a főútra. Ezek mind azt jelentik számomra, hogy Isten országa épül. Annyi ilyen kis történet van, ami arról szól, hogy igenis hihetünk ebben a világban, amit Isten nekünk adott szeretetből, és hogy végül valóban a szeretet győzelmeskedik.

– Tegnap kezdték meg ünnepélyesen az első magyarországi ház felújítását, amely a Prohászka Ottokár Élet Háza nevet fogja viselni. Hogyan tud jelen lenni a már működő házak életében? Mindenhol ott tud lenni?

– Jézus arra biztat, hogy kovászok legyünk. A kovásznak az a tulajdonsága, hogy elvegyül a lisztben. Nem én kell, hogy csináljam a dolgokat, csak bátorítanom kell, reményt vinnem az emberek szívébe. Olyan érdekes, hogy ilyenkor tavasszal, ha megnézünk egy akácfát, az száraz tövises és göcsörtös. Tudjuk, hogy Magyarországon kb. 16 000 méhész van és évi 8–10 ezer tonna akácmézet gyűjtenek a méheik által. Ha az ember nekimegy egy baltával vagy láncfűrésszel egy akácfának, egy gramm mézet nem tud kiszedni belőle erővel. Ha tudományos fortélyokkal, laboratóriumi körülmények között akarnánk kiszedni a nektárt abból az akácfából, akkor sem fog összejönni. De ha a napfény megsüti és jó meleg tavaszi eső megöntözi, akkor elkezd virágozni és ontani magából a nektárt. Pont így gondolom: az egész világ egy göcsörtös akácfa, és nekünk az lenne a dolgunk, hogy egymásra mosolyogjunk, egymás számára meleg tavaszi esőt jelentsünk, és hogy Isten kegyelméből segítsük a másikat kivirágozni, édes nektárt teremni. Mindannyiunkban benne van az a méz, a nektár. De ha nem olyanok a körülmények, ha nem bízunk az időjárásban, akkor nem merünk kivirágozni, csak töviseink lesznek egymás számára.

– Milyen tervei vann a jövőben?

– Csobánkán azt mondtam, hogy „Szövetség az életért”. Tudom, hogy annak idején, több mint ezer évvel ezelőtt a magyar törzsek idejöttek és szövetséget kötöttek. Ez a szövetség nem volt magától értetődő, nem is biztos, hogy a törzsek ugyanazokat a nyelveket beszélték, vagy ugyanazok voltak a szokásaik, hagyományaik. De mertek magukba vágni, önmaguknak is fájdalmat okozva vérszerződést kötni. És ebből a szövetségből született a magyar nemzet. Nagyon fontos lenne, hogy újból merjünk szövetséget kötni. Csobánkán az összejövetelünknek azt a nevet adtam, hogy „Szövetség az életért”. Jelenleg több mint 10 000 ember adta például az adója 1%-át a Szent Ferenc Alapítványnak, és támogattak, próbáltak együttgondolkozni velünk, és Isten országát együtt építeni. Azt szeretném, ha a magyarság egy 15 milliós nagy szövetség lenne, amelyben mindannyian otthon vagyunk, bárhol a világon, és amely nyitott más népek felé. A II. Vatikáni Zsinat olyan szépen mondja: Isten azt akarja hogy az emberiség egy nagy családot alkosson, és egymásnak testvérei legyünk. Hát ne csak mondjuk vagy kérjük a Miatyánkban, hogy jöjjön el az Isten országa, hanem azért dolgozni is érdemes!

Török Viktória/Magyar Kurír