1992-ben egy ferences szerzetes a romániai Déván oltalmába fogadott néhány utcagyereket, és a lakatot leverve az elhagyott és évtizedek óta üresen álló ferences kolostorba költözött kis csapatával. A román hatóságok ellenezték ezt a lépését, és többször felszólították az épület elhagyására. Böjte Csaba atya azonban nem hagyta el sem az épületet, sem a gyerekeket. Mára tevékenységét ismerik és elismerik egész Erdélyben, Romániában és Magyarországon is. Alapítványa, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 2010-ben lett nagykorú. Böjte atya ez alkalomból fogadta el az InfoRádió meghívását és beszélt az elmúlt 18 évről és terveiről.

A gyermek az Isten legszebb ajándéka, és minden gyerekbe valami értéket helyezett a Jóisten, amit nekünk kell kibontanunk. Jelenleg, 62 helyiségben 2174 gyermekünk van.

Valahogy kicsit úgy képzelem el ezt az egész világot, mint egy óriási kirakós játékot. Hiszem, ha van valahol egy gyerek, aki azért sír, hogy vegyen engem már valaki ölbe, akkor biztos van valahol egy személy, aki meg azért sír, hogy úgy ölbe vennék én is valakit. És biztos van valahol egy poros, omladozó épület, amelyik arra vágyik, hogy már az ő csendjét is gyerekkacagás verje fel, és valahol talán van egy nagymama vagy egy idős bácsi is, aki meg arra vágyik, hogy azt mondja, a pénzem ott döglik a bankban, hátha valami jó dolgot tudnánk összehozni. Nekem, nekünk ezeket a darabokat kellene összerakni, és akkor tényleg szépen épülne ez a társadalom. Én azt láttam, hogy nemcsak a gyerekeknek jó, ha ölbe veszik őket, hanem a munkatársaimnak is. Jelenleg több mint 250 kollégám van a Szent Ferenc Alapítványnál, és nagyon sok önkéntes is csatlakozott. Magyarországról is sokan eljöttek. Volt olyan házaspár is, aki azt mondta, hogy nekünk nincs gyerekünk, és eljöttünk, hogy együtt szilveszterezzünk a te nagy családoddal Déván. Így nekik is, a gyerekeknek is ünnep van és nekem is, mert a kollégáim közül egypárat elengedhetek szabadságra.

Milyen feladataik vannak?

A Szent Ferenc Alapítvány kétfajta gyermekvédelmet végez. Ha egy szülő betegség vagy bármilyen okból kifolyólag nem tudja a gyerekét teljes erőből segíteni, akkor mi egy napköziben várjuk, segítjük a gyerekeket. Ilyen napközijein vannak a Székelyföldön nagyon sok faluban, városban. Ez azt jelenti, hogy a gyerek délután odamegy, és nemcsak a leckéjét segítjük megtanulni, hanem együtt játszunk is vele, és megtanítjuk mosni, főzni, kicsit takarítani, kerti munkákat végezni. Próbáljuk tehát mindazokat a funkciókat, amiket a szülő kellene ellásson, átvállalni tőle. A gyerekek ebből a napköziből este hazamennek; vagyis általában déltől este 8-ig van nyitva egy ilyen napközi. Amennyiben ez a szolgáltatás nem elég, akkor kerülhet a gyerek egy bennlakásos otthonba. Vagyis akkor, amikor már nincs kihez hazamenjen. Ezt a köznyelv árvaháznak hívja.

Jellemzően milyen körülmények közül érkeznek Önhöz a gyerekek?

Nálunk minden egyes gyereknek más a története. Van, akit az anyukája lányként szült, aztán elment nagyvilágba, nem lehet tudni hol van. Vannak olyanok is, akiknek a szülei meghaltak egy balesetben és vannak olyanok is, akiknek egyik vagy másik szülője elzüllött, esetleg nyomorban, utcán, hajléktalanszálláson él. Mi úgy gondoljuk, hogy minden egyes gyerek, akinek a legközelebbi rokona írásban kéri a segítségünket, azon segítenünk kell.

A napközis gyerekek hogyan kerülnek Önökhöz? Keresik őket, vagy ők jelentkeznek?

Általában olyan helyre létesítünk otthont, ahova hívnak bennünket. Tehát a helyi plébános, iskolaigazgató, polgármester jelzi, hogy a faluban húsz-harminc gyerek lemaradt, kerüli az iskolát Az ilyen esetekben mi lemegyünk a faluba, és a helyszínen próbálunk bérelni, venni, vagy kérni egy-egy épületet. Fontos, hogy mi nem intézményt hozunk létre, hanem egy egyszerű falusi házat. Olyat, mint a többi ház. Egy-egy ilyen házba átlagban húsz-negyven gyerek jár. Minden házunkban van "egy kotlómama", aki délben, amikor az iskolából jön a gyerek azzal fogadja, hogy ad egy puszit, na, hol voltál, hogy feleltél - kérdezi tőlük. Vagyis családias légkört teremt. Együtt főzik az ebédet, együtt tanulnak délután. Úgy szoktam mondani: legyen két óra házimunka, két óra tanulás és két óra játék..

Ezek a beilleszkedési zavarokkal küzdő, gyakran hátrányos helyzetű gyerekek hogyan fogadják ezt a fajta segítséget?

Én meg vagyok arról győződve, hogy Isten selejtet nem teremt. Hogy minden egyes gyermek Isten csodája, remekműve.

Mária Magdolna egy utcanő volt, nem tudom, miféle, mégis bizton állítom, nem egy rossz asszony, aki Jézus fényénél, szeretetjóságánál megnyugodott és normális életet kezdett élni. Ugyanezt látom a mi gyerekeinknél. Ők nem rosszak, de ha az ő kibontakozásuk, növekedésük nem normális, akkor furcsa dolgokat kezdenek csinálni. Minden gyerek arra vágyik, hogy elfogadják őt, szeressék, értékeljék. Ha ezt nem kapja meg, akkor elkezd karikákat rakni a fülébe és hasonló hívságokat tesz, csak hogy vegyék észre, foglalkozzanak, törődjenek vele.

Azok a gyerekek, akik balhéznak, egy ilyen napköziben egyik pillanatról a másikra beilleszkednek? Rengeteg olyan gyerek van, akiknek megvannak a szülei és első ránézésre úgy tűnik, hogy nem szorulnak egy ilyen napközire.

Most két nagy uralkodó világnézet van. Az egyik az, ami például a hollywoodi filmekben is előjön, de a Jancsi és Juliskás mesékben is: ahol a jó és a rossz találkozik és megküzdenek, és általában persze a jó győz, a rosszat elviszi a mentő vagy a rendőrök esetleg lelövik. Ennek a gondolkodásnak az a lényege, hogy a jó az jó, a rossz az rossz, és nincs átjárás a kettő között. A fehér cápát azt el kell pusztítani, a zombikat le kell lőni... A másik világnézet, a mi keresztény rendszerünk. MI azt mondjuk: vannak a rossz fiúk, és találkoznak a jóval. Párbeszéd lesz, és végül együtt, barátként lépnek tovább. Ott van például Saul, aki egy terrorista volt, aktívan részt vett a keresztényüldözésekben, ideológiai alapon gyilkosságokat szervezett. A mai világban az ilyet mint terroristát kilövik, nincs párbeszéd vele. Jézus Krisztus megkérdezi: Saul, hát miért üldözöl engem? A párbeszéd vége ugye az, hogy Saulból Szent Pál lesz, a népek apostola, és élete végén megírja a csodálatos szép szeretethimnuszát. Tehát hogy Jézusnak az ellenfeléből a legjobb barátja lesz. Ez a példa megmutatja: a jó pedagógus számára nincs rossz gyerek. Egy darab márvány egy jó szobrász számára mindig rejt valamit, amiből kihozhatja a csodát.

2010. december 31.
InfoRádió