Azonnal kínálja magát ez az alcím-variáció, amikor fellapozzuk Böjte Csaba könyvét. Karikó Éva harmincnégy kérdés vagy kérdéscsoport köré, mögé gyűjti, irányítgatja Böjte gondolatait. Azért kérdés vagy kérdéscsoport, mert vannak köztük nagyon „egyszerűek”, mint a következő kettő: Mit csinál Isten? Mi a bűn?, és sokkal bonyolultabbak is: A hitvallás az egyházat szentnek nevezi, holott számtalanszor vétett az évszázadok során. Szükségük van-e az embereknek az egyházra?

Harmincnégy, harmincöt vagy annál több kérdés, szóval: minden elénk sorakozik itt, ami földi pályánk, létezésünk és önnön értelemkeresésünk során felmerülhet bennünk, ha egy cseppet is oda/idefigyelünk a civilizált világ mulandóságot feledtető rabságából. Nem tagadhatjuk le, hogy ezek a kérdések, kételyek időnként előjönnek, hiszen nélkülük értelem nélkül való tévelygés a lét.

Az első Karikó Éva-féle kérdés: Miért jó, ha valaki hisz?, és az utolsó: Lehet-e a halállal félelem nélkül szembenézni? A bölcsőtől a koporsóig, az alfától az ómegáig szaladnak a gondolatok. Böjte egyáltalán nem feszeng a kérdésektől, hiszen neki sokkal nagyobb riportere van odafent és odabent, csak lelkéből beszél. Karikó éppen csak kiprovokálja még egyszer, hogy vezessen minket végig azon az úton, amelyet oly sok emlékezetes prédikációval és missziós megnyilatkozással kövezett ki számunkra az eltelt két évtizedbe.

Böjte Csaba, atyánk, testvérünk, felebarátunk olyan hévvel szól, amilyennel máskor is, s mindig, csak úgy árad az a népi és közvetlen katolicizmus, az ízes nyelv, az anekdotákkal, viccekkel megtűzdelt szentbeszéd, szeretet, hogy az maga a csoda. A CSODA. Úgy érezzük, hogy nagyon könnyű visszafordulunk önmagunk és a tisztaság, a belső végtelen felé, mint annak idején, amikor könnyedén és ideiglenesnek remélt távolodásra kárhoztattuk magunkat. És széles margók vannak végig, kettőzi magát a könyv, kétszárnyú ablak: régvolt írók, költők, tudósok, papok, katonák gondolatai lebbennek, s meglegyintenek a verssorok angyalszárnyai.

Hátha visszatalálunk önmagunkhoz, s a bennünk rejtező végtelenhez. Segítség a könyv, istáp a hitvány világ ellen. Vigyük magunkkal, olvasgassuk esti órákon, hajnalban, reggel, napi rohanásban, hogy ragadjon minket is magával, és röpítsen messzire, hogy segítsen hazajutnunk…

S. M.