Interjú Böjte Csaba ferences szerzetessel:

„Jónak lenni jó” elnevezéssel szervezett adománygyűjtő akciót a közmédiában a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az advent első vasárnapján induló akció során minden várakozást felülmúlt a beérkezett felajánlások mennyisége és adományok mértéke. Végeredményben több mint 92 millió forint gyűlt össze a felajánlásokból. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány életre hívójával, Böjte Csaba ferences szerzetessel nemcsak a jótékonysági akcióról beszélgettünk, hanem a kétszeresen is születésnapját ünneplő szervezet életéről és a szeretet fontosságáról is szót váltottunk.

- Számított-e arra, hogy a közmédia felhívására ilyen mértékben megmozdul az ország?

- Sokszor, sok formában szembesültem már azzal, hogy az emberekben végtelen jóság, segítőkészség lakozik. Ám ennek ellenére is azt kell mondanom, hogy a legmerészebb álmainkat is felülmúlta az a segítségözön, amely ezt a jótékonysági akciót övezte. Úgy gondolom, nemcsak én, de maguk a szervezők is meglepődtek, milyen sokan jelezték, hogy velünk vannak, és segíteni akarnak. Szeretném is megragadni az alkalmat, hogy a Magyar Fórum jóvoltából is kifejezzem hálámat és köszönetemet ezért a rengeteg segítségért, felajánlásért, és az ennek eredményeként befolyt hatalmas összegért.

- Amikor a televízió adásában közölték önnel a befolyt összeg mértékét, első reakciója azonnal egy felajánlás volt, amelyben 10-10 millió forintot adományozott a délvidéki és a kárpátaljai ferences misszió számára. Miért érezte fontosnak, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak felajánlott pénzösszegből ön is jótékonykodjon?

- Legfőképpen talán azért, mert magam is nap, mint nap látom, tapasztalom, hogy a segítség mindenütt jól jön. Sok-sok éve már annak, hogy közvetlen, személyes kapcsolatba kerültem a délvidéki ferences testvérekkel, és közülük Harmath Károly atyával. Többször élvezhettem vendégszeretetüket, meghívtak missziós előadásokra is. Nem a mostani az első alkalom, hogy segítjük egymást, és biztos, hogy a jövőben is számíthatunk egymásra. Egy előadásomon mondtam egyszer félig viccesen, hogy milyen nagyszerű volna, ha az anyaországot körbeérné a gyermekek szeretetből fakadó jókedve, mosolya. Ha ennek létrejöttéért tudunk tenni azzal, hogy segítjük akár a délvidéki, akár a kárpátaljai rászoruló gyerkőcöket, akkor ne tétovázzunk, hanem segítsünk! Ez volt a felajánlásom mozgatója.

- A jótékonysági akció miatt kissé talán háttérbe szorul a tény, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány most ünnepelte 10 éves fennállását.

- Valóban, bár annyi kiigazítást szeretnék tenni, hogy alapítványunk csak Magyarországon 10 éves, egyébként már 20 évesek vagyunk. Ugyanis a Szent Ferenc Alapítvány éppen húsz éve alakult meg Déván. Előbb csak a városban tevékenykedtünk, majd egyre szélesedett a terület, ahol jelen lettünk. Amikor a működésünk során egyre több anyaországi kapcsolatunk lett, akkor célszerűvé vált létrehozni egy alapítványt az anyaországban is. Ez lett a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, amely elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézmények, iskolák, óvodák, napközi-otthonok támogatása érdekében tevékenykedik. Abban mind a dévai, mind pedig az anyaországi alapítvány megegyezik, hogy céljai között a gyermekek érdekeinek képviselete, szellemi és testi fejlődésük elősegítése, szociális védelme, a nemzeti kulturális értékek nemzetközi szinten történő megismertetése szerepel, valamint segítséget kívánnunk nyújtani a hátrányos helyzetű gyermekek ellátásában, a beiskoláztatásában, a pályaválasztásban, szakmai képzésben, számukra munkahelyek létrehozásában, kialakításában. Sokrétű, nagy felelősséggel járó munkát végzünk, hála Istennek, szép eredményekkel.

- A gyermekek érdekében eltöltött, húszévnyi missziós tevékenysége tapasztalatai alapján hogyan látja: mire van a leginkább szüksége a mai gyerkőcöknek?

- Figyelemre, törődésre, szeretetre van szükségük. Nem az anyagiak tudják igazán boldoggá tenni a gyermekeket. Akkor lesznek egészséges lelkületűek, helyes értékrendűek és akkor lesz kellő önbizalmuk az élethez, ha feltétlen szeretetet, szívből jövő odafigyelést és őszinte érdeklődést, törődést kapnak. Ez egy olyan dolog egyébként, amelyben semmi változás nem ment végbe a húsz év alatt, legfeljebb csak annyi, hogy ebben a felgyorsult, és sok tekintetben elszemélytelenedő világban talán a korábbiaknál is nagyobb figyelemigénye van a mai gyermekeknek.

- Erdély területén immár 70 gyermekvédelmi központ, gyermekotthon, napközi működik az alapítvány jóvoltából. Mi a távolabbi céljuk? Van-e esetleg olyan elképzelés, hogy az alapítvány kiterjessze a működését a többi elcsatolt területre is?

- Az alapítványunk természetesen továbbra is nyitott arra, hogy bárhol segítsen azoknak a gyermekeknek, akik erre rászorulnak. Ám az igazi cél nem az, hogy mindenütt mi legyünk jelen. Ez fizikailag is lehetetlen. Sokkal fontosabb volna, hogy tudatosuljon az emberekben: mindenki képes lehet arra, hogy segítsen! Éljen valaki kicsiny faluban, vagy nagyvárosban, egyaránt megtalálhatja a lehetőséget arra, hogy maga is végezzen valamilyen missziót, és ha megteheti, akkor segítsen annak, aki arra rászorul. Tevékenységemből fakadóan nagyon sokat utazom, sok helyen járok. Mindenütt akad néhány üresen álló ház, ahol el lehetne kezdeni egy ilyen jellegű tevékenységet. Sok esetben ráadásul azt tapasztalom, hogy még a szándék is megvolna, csak a bátorság hiányzik ahhoz, hogy elinduljon valami. Ezért én innen, ezúton is bátorítani szeretnék mindenkit arra, hogy segítsen, tegyen, mert adni a legjobb dolog a világon! A saját otthonaink vezetői számára is igyekszem a lehetőn legnagyobb önállóságot megadni. Ha bárhol, bárki szeretne elindítani egy, a miénkhez hasonló missziós tevékenységet, akkor nyugodtan keressen meg bennünket. Akár tanácsra, akár ötletre van szüksége, szívesen segítünk, miként a kapcsolatainkat is boldogan latba vetjük minden jó cél érdekében. A lényeg: legyen bátorságunk szeretni, adni, jónak lenni! Az is nagyon fontos, hogy nem csak nagy dolgokban lehet segíteni, az egészen apró segítség is segítség. Ha valakitől csak annyi telik, akkor hívjon meg egy szegény gyermeket ebédelni, adjon neki egy pár cipőt, vagy éppen vigye el kirándulni. Annyiféle segítség létezik. Újra csak azt tudom mondani: próbáljuk levetkőzni az esetleges előítéleteinket, félelmeinket, hajoljunk le a legelesettebbekhez, merjünk segíteni, legyen bátorságunk szeretni!

- Végezetül egy személyes kérdést engedjen meg: akár a tv-ben látjuk nyilatkozni, akár személyesen írt üzeneteit, leveleit olvassuk, mindig derű és optimizmus árad önből, holott szolgálata során nyilván szörnyű sorsokkal is szembesülnie kell. Honnan merít erőt Csaba testvér a hétköznapok kemény munkájához?

- Elsősorban természetesen az Istenbe vetett hitemből, de abból is, hogy rengeteg az öröm a világban. Az a tapasztalatom, hogy ha az ember pozitívan viszonyul az embertársához, akkor szinte minden esetben ugyanezt kapja vissza maga is. Ne a rosszkedvet, ne a félelmeket közvetítsük a világba, hanem az örömhírt, a jót. Jézus soha nem pánikol, hanem világosan fogalmaz, és azt mondja: Bízzatok, ne féljetek!

Ez legyen az iránytűnk. Nagyon fontos a szemlélet, nagyon sokat számít, hogy nyitott szemmel járjunk és képesek legyünk észrevenni a legapróbb örömet is. Ha ez működik, akkor csodaszép kalanddá válik az egész élet. Hadd meséljek el egy konkrét példát, amelyet az egyik paptestvérem mesélt Karácsony után. Az ünnepi szentmisét követően észrevette, hogy hiányzik kis Jézus a betlehemi jászolból. Már átfutott a gondolataiban, hogy valaki talán ellophatta a Jézus-szobrocskát. Még fel sem ocsúdott a helyzetből, amikor látta, hogy az egyik gyerkőc biciklizik a templom felé, és ott van nála a Jézus szobor, éppen hozza vissza. A gyermek kérdés nélkül is megmagyarázta tettét: annyira vágytam egy biciklire, hogy megfogadtam, ha megkapom Karácsonyra, elsőként a kis Jézuskát viszem el egy körre. Ilyenek a gyermekek, ilyen csodálatos lények. S miután én közöttük élek, nem is lehetek másmilyen, csak derűs és optimista, amint az ön is említette.

Kovács Attila