Lehet abban valami isteni többlet, gondviselésszerű, hogy nem egyszeri és ünnephangulatú látogatásra érkeztünk a kovásznai Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központba Böjte Csaba ferences szerzetessel. Mert olvashatunk bárhány lelkes beszámolót, leírást a nevével fémjelzett gyermekotthonokról, délutáni foglalkoztatókról – a valóság megismerése és a tapasztalat más – léleknövelő, érlelő.

Kovásznára indulva be-betértünk néhány faluba, Csaba-otthonba. Pár szeletet megérezve abból, amit csak azok éreznek mélységében, akik szemmel-szívvel szemlélik mindazt, amit a szociológusok úgy neveznének: a hiányzó láncszem a szociális hálóból. Gyöngyfüzér, apró gyermekszemekből, akik aligha látnának jobb jegyet ellenőrzőjükben, avagy diplomát, ha…

Bár kifogástalan, útburkolati jelekkel frissen festett irányon vezeti a Dévai Szent Ferenc Alapítvány autóját Csaba testvér, utunk evangéliumi ösvényen és szűk kapun, a keskeny úton vezetett Székelyszentkirályra.

Jellegzetes, halk szavát hallgatva egy másik „útirány” képe rajzolódott ki, amely a talán soha nem volt otthonból vezeti a legelesettebbeket egy pohár meleg tej mellé, jó szóval oktató, játszani is engedő otthon-helyekre. Legyen az szociális létesítmény, gyermekvédelmi központ, avagy családtípusú nevelőotthon.

„Azt tapasztalom, ha van valahol egy gyermek, aki azért sír, hogy vegye már őt is valaki jósággal ölbe, akkor biztos, hogy van valahol egy felnőtt, ki arra vágyik, hogy már ő is ölbe vehessen egy aranyos kis gyermeket. Mindig volt valahol egy ház, amelyik arra vágyott, hogy porosodó csendjét felverje a hangos gyermekzsivaj, és azt is biztosan tudom, hogy valahol van egy ’keresztapa, nagymama, nagynéni’ aki szívesen megosztja az Isten által neki juttatott anyagiakat egy bajban lévő gyermekkel. Hihetetlen számomra is, de valóban, ha gyermekenként kapunk napi egy-egy eurót, akkor már működnek a házaink. Mi mindezt belerakjuk a nagy kalapba, és Istennek hála ez a kalap még soha még nem ürült ki. És számomra ez csoda!”

Szorozgatnám: több mint 1500 gyermek, 365 nap, negyven ház – hány országban is!? Isteni gondoskodást feltételez, ha mindennapink verejtékére gondolok, míg megszerezhető. Csak a feltétel nélküli Szeretetre hagyatkozás tehet egy szelet jóságot gyermekkezekbe és vánkost a kis fejek alá mérték nélkül, mérhetetlenül.

A Szent Királyról nevezett kis falu napköziotthonába bejelentés nélkül érkezünk. Lelkes „Dicsértessék a Jézus Krisztus!”-köszöntés fogad. Így szokás arrafelé üdvözölni az érkezőt - Csaba testvér se viselt ott, akkor habitust.

A legkisebb alig óvodáskorú. Puha a padlószőnyeg, de zokniban aligha meleg így ősz felé. Bodó Annamária, a délutáni foglalkoztató vezetője elmagyarázza: lehúzzák a cipőt, vigyáznak a tisztaságra. És a papucs? Nem mindenkinek van. „Véletlenül” épp tele autónk csomagtartója puha lábbelivel, amiből jut is, marad is.

A másik teremben hideg már a kályha, túl vannak az aznapi ebéden. Délebéden, mely napi egy eurót feltételez, és a helybeliek kenyerét, krumpliját, káposztáját – mindazt, amivel hozzájárulnak településenként a háztájiból is.

Tanulási időt szakított meg érkezésünk. Bár a pityókaszedésre szólító idő miatt nem teljes a létszám, a napköziben is szorgoskodnak, akiket nem vittek-küldtek mezőre.
Isten fizesse köszönömmel mosolyog a maroknyi gyermeknép, és Annamária úgy köszön el: „A jó Mária segélje!”

Távozva nem sok szó fakad útitársainkban. Színpompás az ősz, Istent dicsér a visszamosolygó nap a dombhátakon.
Felsejlik Oroszhegy. Kopaszok a pénzt termő szilvafák – emberemlékezet óta nem volt ilyen gyenge a termés. Félig telt krumpliszsákok mellett kisemberek szedegetik kalákában a télrevalót.

Méretes a templom, mellette egyházi épületben zajong közel hatvan gyermek. Az ablakokat játékfüzérek díszítik. Kérdezés nélkül is tudnám: jó helyen járunk. Ebédidő közepébe cseppenünk, így a nevelőknek is marad ideje egy rövid beszélgetésre. Gyorsan asztalt terítenek, jut egy tányér meleg leves az érkezőknek is. Az emeleti tanulószobákban sok-sok olvasnivaló sorakozik, adomány a padsor, elhevernek játékok, ceruzák, nyitott füzetek. Valóban: a szükség csak közelről látszik. Akik itt tanulnak valamiben hátrányt szenvednek. Legmegérintőbb Szilvia jelenléte. Nemrég veszítette el édesanyját. Aki nehéz betegsége idején próbálta felkészíteni iskolába induló kislányát az önálló létre. Meg is látszik rajta. De alig varázsolható mosoly arcára. Mihály Anna és Bálint Pál Edit, akiknek saját gyerekeik nevelése is szeretettöbbletet adott, anyai öleléssel dédelgetik késő délutánig, míg apukája hazatér a munkából.

Kertben, udvaron boldogságos gyermekzsivaj. Jó hely a plébániai épület és környezete a benne tanulóknak. Az óvodáskorúaknak, iskolásoknak egyaránt. Sebestyén Domokos plébános gyakran celebrál misét a legkisebbeknek. És sokak öröme, hogy nem mered üresen, jövőbe néz a kisfogástalan egyházi épület.

Molnár Melinda
Fotók: Márton Katalin

{zoomcat catid=300}