Nem ismétlem, csak nyomatékosítom: aki Böjte Csaba testvérrel kezdi méricskélni a kilométereket, egy-egy megállásnál elhagyja szíve egy darabkáját az integető, mosolygó gyermekek tarsolyában. Vagy nem világrengető terveket gondol ki további életútjára: odatesz egy cseppnyi szolgáló gondolatot, ahol az ínség nem az öltözéken látszik.

Máréfalván Olosz Kató nevelőnő kezdte két évvel ezelőtt a napközis tevékenységet az egykor államosított kántori lakásban, amelyet nemrég visszakért az egyház. De még idén is, délelőtt állami iskolai tanítás zajlik a falépcsős, szinte kidől-bedőlt oldalú épületecskében.

Elmondhatnám: hihetetlen - ha nem látom. Ha nincs a napköziotthon-hálózat, elképzelhető, hogy a múzeum is sokat adna azokért a padokért, korabeli tábláért, amit a közelmúltban sikerült korszerűbbekre cserélniük támogatásokból, és amelyekkel majd berendezi Kató az iskola-emlékszobát. Tervezi, mert minden reményük adott, hogy elkészülhessen a csűrház, a tanításhoz átépítésre váró. Tetőszerkezetét és a födémet a nyáron cserélték ki. Kalákában dolgozott a tettre kész közösség. Hogy elkészülhetett, a tanács is segítette. Konyha, nagyméretű tanulószobák, és vizesblokk is építésre vár. És majd a tetőtér, ha erejük engedi. Lesz, aki benépesítse. A régió szerte híres, jól méretes tőgyű máréfalvi csorda uniós tejtermelése sokak számára kevés a megélhetéshez.

Két tanuló fiúcska nyáron pásztor. Botfaragó kezük nehézkesen áll betűvetésre. De ami még nehezebb, hogy tanulási magányából kilépjen egy fényképezkedésre. Egy lépést se tenne nyári kalapja nélkül, amely ahhoz is kell, hogy eltakarja vele arcát, ha ráirányul a kamera. De egy pajkos, férfias birkózásra már-már partner az apaszívű szerzetessel.

Csak bólogatunk, amíg

Csaba testvér és Kató mesél. Nem számolom, hány kisgyereknek nem jut - még egy nagy székely faluban se - mindaz, ami a testi-lelki-szellemi harmonikus fejlődéshez elégséges lehetne.

Zokszó és panasz nélkül folytatják a leckeírást, és az elsősök a külön teremben a román szavakat gyakorolják két csoportban.

A harmadikos korú kislány nevelőnőjével külön betűz. Szó szerint: kisujja átcsúszik jelről-jelre. Messze még az egybeolvasás tudománya - amint elnézem. Kegyelem-jegyekkel is nehéz az átmenő, bár szívbéli a segítő szándék és akarat.

Palánta- és virágnevelő edénykészítő versenyt is nyertek saját ötletükkel. Pompázik is az udvaron a saját gondozású, maguk készítette tartóban az egynyári virág. Átteleltek a csemeték, nyárlombú a kiskert fasora.

Míg számba vesszük a szabadidős tevékenységek eredményeit, a polgármester és Balázs Csaba testvérrel bejárja a csűrépület átépítendő részeit. Hagytak közéleti csapot-papot, és érkeztek, hogy ha már itt van fertályórát Csaba atya, egyeztessék közös teendőiket.

Kató nekünk mesél. Egykor itt tanult ő is – ismerős a kert, az iskolaház; ma erdölő gyermekeket nevel ugyanott. Még nem érkeztek haza a nyári munkáról a roma családok, sok gyermekük csak ezután kezdi a tanévet. Pedig már jócskán becsengettek. Behozzák majd a lemaradást délutánonként – remélik. Mert Máréfalván is remélhetik.

Mosolyogtunk: jó volt a közmunkás időszak a csűr körül. A pap is közmunkázott – meséli. És meg is kínálta házi itókával végül a szorgoskodókat. Illyefalván is része volt egykor a csodateremtésben Egyed Gábor plébánosnak. Máig emlegetik. Mostani állomáshelyén ugyancsak két kezével is szolgál.

Lassan megy a búcsúzkodás, míg elköszönünk a máréfalviaktól. Mert Antal atya saját verseit, se Márton Kató se Balázs nem mulasztja el meghallgatni, rögzíteni. Kilencven fölötti korát még hangja se árulná el. Csak a nosztalgiája öreges - Székelyföldet járva. Szórványban, messze földön szolgált, és teszi nyugdíjasként is. Úgy mondja: ő a Csaba testvér káplánja, hogy ki-ki szolgálhasson a Gondviselés-rendelte életidejében – testi-lelki ereje szerint - legjobban. A szépkorú nyugdíjas pap három kívánsága, hogy ihasson a homoródi borvízből, és vigyünk is magunkkal, honvágy-űző gyógyvízként, pár decit utunkra. Később olyan beccsel helyezte asztalra az elixírt, mint másutt a jóféle pálinkát szokás.

Egy fohásznyi emlékidézésre még megálltunk a hargitafürdői útelágazásnál a Hármaskeresztnél, majd a csibai új templomnál. Tág perspektívájú az őszi lég. „Közel jött” az Egyeskő, és belátni a Csíki-medencét a magaslatról. A napfénykápolnában elsuttogunk egy-egy imaszándékot.

Azóta is biztatok mindenkit: ha épületbe áramló isteni világosságra vágyik, sétáljon fel a vadonatúj csibai istenházához.

Hogy a gondoskodást, az egymásra figyelő családi összetartozást a közösségéért felelősséget vállaló honnan, kiktől tanulta - soha nem kérdezném. Elég, ha a csíkszeredai nagynéni-nagybácsi, unokatestvér fogadtatására gondolok az Antal család otthonában. A sokféle szelíd jóra, amivel fogadtak. Krónikás-örömem, hogy bepillanthattam Antal Tamás honlap teremtő birodalmacskájába, ahol számítógépek között, egyéb technikai eszközökkel, és szívvel készíti a Magnificat-honlapot.

Míg tervezgetünk, tanácskozunk, terül-terül az asztal nagynénis vendégmarasztaló áldásokkal. Csendes, bensőséges családi este után mondunk hálát és köszönőszavakat. Kevés az ölelés a kapott jóért. De fogy az idő: úton van már Déváról Kovászna felé dr. Pápai Lajos győri püspök atya – illő előtte érkeznünk.

Molnár Melinda

Fotók: Márton Katalin

 

{zoomcat catid=300}