„Az isteni alázatnak kell a szemünk előtt lebegnie, amellyel Krisztus térdre borul Jeruzsálem falai előtt, sír, hogy »hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotlós a szárnya alá a csibéit, de ti nem akartátok« [Lk 13,34]. A pap az az ember, aki egész életét arra szenteli, hogy odatérdeljen Jézus mellé, megölelje és azt mondja neki: »Ne búsulj, ne sírj, nézd, itt vagyok, jöttem, segítek a fránya kiscsibéket összeszedegetni, szeretlek téged, számíthatsz rám!«” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Kétezer évvel ezelőtt, adventi várakozásunkra a karácsonyi kisded volt Teremtőnk válasza! Világunk minden fájó gondjára, zaklató kérdésére, Isten válasza a Gyermek Jézus volt! A nagy Isten gyermekké lett, és mielőtt csodákat tett volna vagy egyetlen beszédet is tartott volna, elment játszani pajtásaival Názáret poros utcáin! Isten fia kergetőzik, kipirulva, kacagva játszik az emberek fiaival, az Ő testvéreivel! Megváltónk életének minden mozzanata prófétai tett, tanítás! Ő nem véletlenül született Betlehemben egy istállóban, és nem véletlenül lett gyermekké hosszú éveken keresztül Názáretben! Jézus élete maga az Evangélium, minden tette tanítás számunkra! A világ megváltásának nagy művébe nem csak belefér az önfeledt gyermeki kacagás, jókedvű játék, hanem az aki értünk gyermekké vált, arra figyelmeztet: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába."