2016. október 29. – Szombat

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szent_Istenkeresok_DSC_9728.jpgJézus milyen könnyen barátkozik! nem visszavonulva bezárkózik, hanem ott van az emberek között! Jókat, rosszakat, gonoszakat meglátogat, akár az áldott napfény a virág szirmoktól elkezdve, a bűzös mocsárig mindent átölel fényével! Tanuljunk ma Jézustól nyitottságot, látogassuk meg egymást, szólítsuk meg egymást Krisztusi bizalommal,  beszéljünk testvéreinkkel bölcsen, okosan! Tanuljunk mesterünktől és kövessük öt nagy alázattal!! 
Szeretettel, 
Csaba t. 
Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. 
„Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: 
- Add át a helyedet neki! 
És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: 
- Barátom, menj följebb! 
Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”
(Lk 14,1.7-11)