Michel Quoist: A pap vasárnap esti imája

Uram, ma este egyedül vagyok.

A templomban lassan elült a zaj.

Mindenki hazatért;

Én is hazajöttem,

Egyedül.

 

Menet közben találkoztam a délutáni sétálókkal.

Egy mozi előtt haladtam el,

honnét a tömeg kifelé özönlött.

majd utam a kavéház előtt vitt el,

amelynek teraszán a vasárnap estét próbálták

fáradtan még megtoldani páran.

A járdán játszadozó gyermekekbe botlottam,

Virgonc kis kölykökbe;

Mások gyermekei.

Az enyéim nem lehetnek soha.

 

Íme, előtted állok, Uram,

Egyedül.

Terhes a csönd,

És nehéz a magány.

Harmincöt éves vagyok, Uram,

A testem éppen olyan, mint másé.

Két kezem van a kemény munkára,

S a szívem szeretet után vágyik,

De én mindezt neked adtam,

Mert szükséged volt rám.

Mindent neked adtam…de ma mindez nehéz…

Nehéz neked megőrizni a testet, amely ma más

testnek kínálná fel magát.

Nehéz mindenkit szeretni,

és önmagamnak senkit meg nem tartani.

Nehéz melegen megfogni egy kezet,

anélkül,hogy azt önmagamnak

örökre megtartaném.

nehéz felébreszteni a szeretetet,

-és mégis teljesen csak a tiéd maradni…

nehéz mindenkinek mindene lenni,

– és önmagam számára csak semmi és senki.

 

Nehéz olyannak lenni, mint a többiek,

– és a többiek közt mégis más maradni.

Nehéz mindig csak adni,

és soha nem kapni senkitől semmit.

Nehéz mindig máshoz közeledni,

ha nem közeledik felém soha senki.

Nehéz mások minden bűnét, terhét hordani,

amikor nemet mondani nem szabad soha.

Nehéz örökké mások titkát őrizni,

ha a magunkét nem oszthatjuk meg soha senkivel.

nehéz mindig mást bátorítani, segíteni,

ha mi magunk soha nem lassíthatjuk le

a lépteinket.

 

Nehéz mindig a gyöngéket támogatni,

ha önmagunk senki vállára

nem támaszkodhatunk.

Nehéz egyedül lenni,

egyedül mindenki előtt.

Egyedül a Világ színe előtt,

 

a szenvedés előtt,

a halál előtt,

és a bűn előtt.

 

Nem vagy egyedül,fiam.

 

Én veled vagyok,

mert én te vagyok.

 

Szükségem volt a te emberségedre,

ogy Megtestesülésemet

és Megváltásomat tovább folytassam.

Öröktől fogva választottalak,

mert szükségem van rád.

Szükségem van a kezedre,

hogy továbbra is áldhassak,

Szükségem van az ajkadra,

hogy tanításomat hirdethesem,

Szükségem van a testedre,

hogy szenvedjek továbbra is,

Szükségem van a szívdre,

hogy szerethessek továbbra is.

 

Szükségem van rád,

hogy üdvözítő munkámat tovább folytassam.

 

Maradj velem fiam…

 

Előtted állok,

íme, Uram.

Íme ,a testem,

Íme, a szívem,

Íme,a lelkem!

 

Tégy elég naggyá, hogy felérjek a Világ magasáig,

Erőssé, hogy terhét bizton hordozhassam,

tisztává,hogy ölelhessem anélkül,

hogy lekötném önmagamnak.

Tégy találkozások helyévé,

de csak átmenetileg;

Végeláthatatlan úttá,

amelyen senki meg nem áll,

hol emberit nem talál,

s feléd siet tovább.

 

Uram, ma este,

amikor már minden csöndes

és csak a szívemben érzem

a magány keserű marását,

Amikor az emberek gondja emészti lelkemet

és én képtelen vagyok kielégíteni őket.

 

Amikor az egész világ nyomorúsága

és bűne nehezedik a vállamra teljes súlyával,

újra IGENT mondok Neked.

 

Nem könnyű kacagással, hanem csöndes,

alázatos, tudatos elhatározással,

Színed előtt egyedül,

Uram,

a békés esti csöndben.