„Az isteni alázatnak kell a szemünk előtt lebegnie, amellyel Krisztus térdre borul Jeruzsálem falai előtt, sír, hogy »hányszor próbáltalak összegyűjteni titeket, mint kotlós a szárnya alá a csibéit, de ti nem akartátok« [Lk 13,34]. A pap az az ember, aki egész életét arra szenteli, hogy odatérdeljen Jézus mellé, megölelje és azt mondja neki: »Ne búsulj, ne sírj, nézd, itt vagyok, jöttem, segítek a fránya kiscsibéket összeszedegetni, szeretlek téged, számíthatsz rám!«” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Hiszem, hogy Isten minden egyes embert nagyon szeret . Nincs olyan ember, akár bűnös, akár igaz, akiért Jézus ne vállalta volna a kereszthalált . A szeretet mindenre megtanít.Úgy gondolom, hogy ha a fiatalok nem tudják elfogadni a kereszténységet, az pont azért van , mert a mi életünk tele van lamentációval, siránkozással. Én mikor magasztaltam hangosan az Istent ? Mikor ujjongtam fel örömömben , hogy hálát adjak szeretteimért , a munkámért, a betevő falatért?