Meghívó Csíksomlyóra!

b_300_300_16777215_00_images_stories_Szep_Termeszet_IMG_9430k.jpgKedves Fiatalok!
Kedves Kollégák! 
Elkezdődött a farsang, jön a vakáció, halihó! Immár hó is van, amit már februárban vidám jó kedvvel el is lehet kezdeni temetni. A csíksomlyói nagydiákok, a tanév első félévéért hálát adó szentmisére, és utána vakáció köszöntő farsangi bálra hívnak! 
Február elsején, péntek délután, a 2018-2019- es tanév első félévének utolsó napján, 16.00 órától nagy szeretettel várunk a csíksomlyói kegytemplomba, hol hálát adunk az első félév minden kegyelméért Istennek is, de tanárainknak, nevelőinknek, támogatóinknak is egyaránt. Erre a rendezvényre a  gyermekeinket oktató minden kedves tanárt, az otthonainkat támogató barátainkat is szeretettel várjuk! Természetesen e térségben működő házaink VII-XII-es diákjai, a Szent Ferenc Alapítvány munkatársai is hivatalosak! Az alapítványunk farsangi rendezvényét, a pusztinai Nyisztor Ilona által vezetett moldvai csángó népdalkör és tánccsoport gazdagítja! A moldvai csángó-magyar gyerekek nemcsak előadást akarnak tartani, hanem szeretnék meglátni, hogy az erdélyi, a Szent Ferenc Alapítvány diákjai hogyan tudnak táncolni? Ezért hoznak is magukkal zenészeket, ti meg hozzátok magatokkal a táncoló cipelőiteket! 
Február 1. péntek:
-16.00 órától félévzáró szentmise a csíksomlyói kegytemplomban.
-17.00 órától farsangi svédasztalos vacsora a Szent István Házban.
-18.00 órától pusztinai csángó-magyar fiatalok farsangi előadása.
Szeretettel várnak a csíksomlyói fiatalok és Csaba testvér!

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

A krisztusi szeretet egyik tulajdonsága a határtalanság. Nem húsz-harminc évig szeret, nem addig, mint sok ember, amíg szépek, kedvesek, érdekesek, jóságosak vagyunk. Nem, „a hegyek megindulhatnak, és megrendülhetnek a halmok, de az én szeretetem nem hagy el soha” [Iz 54,10]. Ez a „soha”, ez a „végnélküliség”, amely megragad, mellbe vág engem. Szeret akkor is, ha hibázom, szeret akkor is, ha fájdalmat okozok. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)

Ma 2019. augusztus 18. vasárnap, Ilona napja van. Holnap Huba napja lesz.

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Tagadhatatlan

Tagadhatatlan, nem minden egyházi ember látta át világosan, hogy nem szabad a kizsákmányoló, kommunista rendszerrel együttműködni.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Pillanatkép

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube