Megy a Jézus a Kálváriára,

Fejében a töviskoronája.

Véres rózsák verték ki a testét.

Megy a Jézus, viszi a keresztjét.

Most először roskadt el alatta,

Vad pribékek keze fölrángatta.

Szeges szíjak a húsába tépnek,

Borzalommal kísérik a népek.

Szeges szíjak, csontig elevenbe.

Jön az úton Szűzmária szembe.

A szeméből mennyek mosolyognak,

De szívében hét tőre pokolnak.

Nézi Jézust, nézi a keresztfát,

Azt a véres, verejtékes orcát,

Azt az Arcot, azt az édes-egyet,

Aki az ő testéből testedzett.

Kis Betlehem boldog éjjelében

Ő ringatta ámuló ölében,

Ő mosott rá, főzött és dagasztott,

Ágya szélén de hányszor virrasztott!

Ruhácskáit szőtte, fonta, foldta,

Haj pedig már akkor is de tudta … !

Ó hogy nézte távolodó képét,

Mikor elment, három éve, végkép!

Nézi most is, rogyadozó testtel, 

Kicsi fiát a szörnyű kereszttel.

Nézi, nézi fátyolodó szemmel.

Megy a Jézus, utána a tenger.

Véres úton, végestelen hosszan: 

Tenger ember, férfi, gyerek, asszony,

Véres tajték veri ki a mesgyét.

Valamennyi viszi a keresztjét.

Nem hiányzik senki sem a sorból:

Legelől a tizenkét apostol,

Utánuk a számolatlan ezrek, 

Ködbevesző végtelen keresztek.

Ott piheg a sok mái szegény is,

Édesapám, édesanyám, én is!

Hétfájdalmas, nézz ide miránk is,

Krisztus Anyja, légy a mi anyánk is!

(1943)