Zsombolyai gyerekek néhány évvel ezelőtt szánkózni hívtak. Nagyra nyílt a szemem, mert Zsombolya a nagy magyar alföld része, és biza ott a terület nagyon selejtes (se jobbra, se balra nem lejt egy centit sem). Elmentünk szánkózni, az udvaron a gyerekek összeszedtek minden lim-lomot és mikor megvoltak a dombbal, akkor havat hordtak rá nagy szorgalommal. A képen látható Sanyika biztatott, hogy üljek fel mögéje. Én nagy bután felmásztam a kb. egy méter magas dombra és uzsgyi, ereszd el a hajamat..... nagy kiabálásunkra a domb megadta magát, alattunk szétfolyt, és mi a többi gyerek hangos kacagása közepette a kézzel épített domb romjai közé huppantunk. Én még valahogy elviseltem a kudarcot, de Sanyika biza elsírta magát. Vígasztalásképpen megígértem, hogy majd egyszer elviszem egy igazi nagy hegyre. Az évek elteltek, igaz, hogy nincs tél, de azért Sándornak a Retyezát nagyon tetszett. 