„Az emberré válás nagyon fontos része, hogy miután megtapasztaltuk a gyermeklét gondtalan, játékos korszakát, majd megtapasztaljuk az ifjúkor világot felfedező, lüktető erejét testünkben, lelkünkben, továbbhaladjunk, és elkötelezett kapcsolatban, a házasságban társunkkal felfedezzük egymás lelkét, testét, azt is, hogy milyen csodálatos édesanyának, édesapának lenni, megtapasztaljuk azt a gyöngéd szeretetet is, amit ember csak a gyermekétől kaphat meg. Ez az élet rendje. Majd eljön az az idő, mikor a gyermekeink gyermekeinek is tudunk örvendeni, és hálás szívvel tudunk nézni Isten legcsodálatosabb ajándékára, a megszületett életre.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Bármilyen rendszerben lehet valaki embertelen vadállat, de megőrizheti emberi méltóságát is. Lehet valaki briliáns elme, elvégezheti az orvosi egyetemet, a teológiát, élhet a legfejlettebb demokráciában, a belülről jövő önzés, a hatalomvágy, a mérhetetlen kapzsi falánkság mindezek ellenére iszonyatos „vadállattá” teheti őt. 