Még teológia előtt egyszer a jó Isten megéreztette velem áldott jelenlétét . Nagyon megijedtem kicsinységem tudatában összegömbölyödtem , behunytam a szememet, bedugtam a fülemet, elkezdtem kiabálni, hogy ne halljak , ne lássak semmit , de mégis az a tudat, hogy Istenem rám emelte a tekintetét , hihetetlen erővel, örömmel töltötte be a szívemet. Igen Isten végtelenül hatalmas és tiszta , az imádkozó ember tisztában van gyengeségével, kicsinységével, szinte megsemmisül, de ennek ellenére mégis vágyva vágyik Teremtője csodás, áldott jelenlétére . Áldott élő nap , mely ha perzsel is, mely ha vakít is , mégis azáltal, hogy létét megtapasztaljuk, kimondhatatlan, túlcsorduló öröm tölti be a szívünket . Nekem ezek a csendes , imádságos percek adtak erőt a papi, szerzetesi élethez , és ezek a tiszta percek segítenek ma is át az élet minden nehézségén.