Uram, búcsúzik az élet,

mert a gyümölcsök megértek,

meleg nyárnak vége lett.

Elszáll a vándormadár is,

és megborzong a virág is.

Hullanak a levelek

aranyszínű szemfödélnek.

Egyre csendesebb az ének.

De borongós ég alatt

most az őszért áldalak.

 

Üzensz sárguló levélen,

és elém írod az égen

vándormadarak jelét,

hogy mélyen szívembe rejtsem,

vándorvoltom ne felejtsem,

vándoroljak Tefeléd.

Mind korábban itt az este.

Megért a szőlő gerezdje.

Hadd mondjak, Uram, neked,

mindezért dícséretet.

 

Köszönetet a ködért is,

a lehulló levélért is,

minden gyümölcsért a fán.

Röptéért vándormadárnak.

Hirdessétek, könnyű szárnyak,

hogy van melegebb hazám!

Át a ködön, át az éjen

édes zengéssel kísérjen

dérbelepte réteken

őszi hálaénekem!

Túrmezei Erzsébet: ŐSZ