Keresztes Szent János mondta: Ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra. A tűz láthatóvá teszi az évek alatt felgyülemlett, éghetetlen ingoványt. Isten jelenlétében, a közösségben szépen megtisztulunk, és lassan-lassan mi is eggyé tudunk válni a lánggal, lobogni kezdünk, fényünk, világunk, melegségünk lesz, eggyé válhatunk Krisztussal – ez a lelki élet. (Böjte Csaba: Ablak a Végtelenre)
A megtisztulásra vágyó ember meghallva a lelke ajtaján zörgető Krisztust, útra kel, hogy kitárja az ajtót a végtelenre, egy új világra, hol minden, de minden ajándék, ahol mégis mindennél fontosabb az Ajándékozó maga, akivel nemcsak találkozik, hanem e találkozás által, maga is ajándékot osztó, ajándékká válik! 