„A bennünk lévő életerő, a tisztaság, a jóság iránti vágy ha nem találja a végtelenbe torkolló medrét, akkor parttalanul szétfolyik, fájdalmat, céltalan pusztulást okoz. A bűnbánat lényege, hogy rátalálok önmagam medrére, és a bűn gátjait áttépve nyugodtan, szabadon hömpölyögve elindulok a végtelen tenger felé, nagy hajókat hordozva hátamon, kenyeret adó malmokat hajtva. Szívemből életadó forrás fakad, s létem kis patakja a szorgalmas napjaimtól duzzadva, békésen Isten irgalmasságának tengere felé folyik.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
