Ma a Mária-kert ösvényein jártam,

csendben susogtak a fák,

és a lelkemben harangok kongtak,

mint pünkösd hajnalán Csíksomlyón.

A Magyar nemzet udvarába léptem,

mintha ezer év állt volna vigyázban,

szétszakított szívek dobbanása,

és egy anya mosolya fogadott.

Mária nem múlt el,

nem lett márványba zárt könyörgés.

Ő itt van, léptei nesztelenül kísérnek,

és arcunkat tenyerébe simítja.

Hisszük és valljuk, nemcsak szavak ezek,

hanem vérünkből sarjadt valóság,

mely átöleli Szent István esküjét,

és ott van a vándorok könnyeiben.

Jöjjetek hát, lépjetek be ti is az udvarba,

ahol nem zászló, hanem szív lobog,

ahol újra felajánljuk önmagunkat:

életünket, nemzetünket az örök Anya kezébe.

2025. július 12., Csíksomlyó Mária-kert