„…népem nagy családja számára nem a tudást és nem is a hitet kérem, ez többé-kevésbé mindannyiunkban megvan, hanem »éhséget«, olthatatlan »szomjúságot«, mely kitép tespedtségünkből, és elindít az igazság felé. Alázattal kérem a mardosó vágyat, amely kilök tunya kényelmünkből, cinikus értelmiségi elefántcsonttornyunkból. Ajándékként kérem az elégedetlenség továbbvivő erejét, mely segít elszakadni az intellektuális gőgtől, hogy a hús-vér életet karjaim közé zárjam.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
