Drága gyermekek! Isten irántatok való szeretetből küld engem közétek, hogy szeresselek, imára és megtérésre buzdítsalak benneteket önmagatok, családjaitok és a világ békéjéért.
Kicsi gyermekek, ne felejtsétek el, hogy az igazi béke csak az imádság által érkezik Istentől, aki a ti békétek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
A Millennium évében, Piskin az 1849.02-09-i csata emlékére, 9 méter magas obeliszket állítottak a Hunyad megyei polgárok. Ezt a szép emlékművet az impérium váltáskor ledöntötték, de köveit egy család kertjében Schreiber István történelemtanár megtalálta. A 100 év alatt a földben elsüllyedt köveket megmentettük, most ott vannak a hajdani csatatéren, ahol közel 1500 elesett katona holtteste is pihen. Kő restaurátorokat hívtunk, akik számbavették a 47 darabból álló hatalmas kőkupacot, és a leltár során megállapították, hogy 90-92%-ban a kövek megvannak. A munka elkezdődött, a Piski csatatéren sikerült a felépítendő obeliszk alapját kiönteni.
Október 6-án, a forradalomra való emlékezés napján szeretnénk Isten áldását kérni az emlékmű újraállításához. Nagy szeretettel hívunk e szép októberi vasárnap, d.u. 16.00 órára a Piski huszár csárda udvarára. Szívből remélem, hogy a 100 évvel ezelőtti Hunyad megyei összefogást meg tudjuk ismételni, és újból az ég felé fog mutatni az az obeliszk, mely népünk szabadság szeretetét és összefogásra való készségét hirdeti.
"Olyan jó lenne, ha Csíksomlyón építhetnénk egy csodaszép kertet a Boldogságos Szűzanya tiszteletére. Egy olyan kertet, melyben Mária kézen foghatja a hozzá zarándoklókat, és a maga életútján hosszan vezetve tanítana, vigasztalna, bátorítana bennünket, hogy Szent Fiát követve mi is célba érjünk, és már itt, ezen a Földön boldogok legyünk."
Szeptember 29-én ünnepeljük Szent Mihály, Gábor és Rafael főangyalokat. Lassan a tiszteletükre meghirdetett böjt végére érünk. Hogy mennyire volt Isten előtt kedves ez a vállalt szentidő, nem tudom, de én örvendek, hogy veletek zarándokolhattam 45 napon keresztül a Jelenések Könyvének fényénél. Szívemben hála és köszönet van amiért ezen az úton is követhettem Szent Ferencet, aki 800 évvel ezelőtt, a Szent Mihály böjt alatt, szeptember 17-én kapta meg Jézus Krisztus sebhelyeit!
Szeptember 29-én alcsíki "Gazda Napot" tartunk a csíkszentsimoni Szent László otthon udvarán. A rendezvény keretén belül, 12.00 órától vasárnapi szentmise áldozatot mutatunk be. A nap folyamán, az országos bajnokságon kiváló eredményeket elért lovas akrobata csapatunk is megmutatja az első és második díjat nyert bajnokaink tudását.Természetesen sok más, színvonalas program is lesz, a meghívó plakátot is megosztom.
Éljünk a lehetőséggel, találkozzunk jó testvérekként szeretetben, békében!