Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,
Szép gyöngén nyúlj a leveléhez.
Ágát ne törd, lombját ne tépjed,
Hadd annak, ami, épnek, szépnek.
Szeresd a fát!
Édes gyümölcsét várva-várod,
S te mégis letörnéd a virágot?
Szegény virág gyorsan elszárad,
S te bánkódnál majd, késő bánat.
Ne bántsd a fát!
Fa lombja közt viharban, vészben
Lám meg se ring madárka fészke,
Fáradt ha vagy, leülsz alája,
S elszenderít madár danája.
Szeresd a fát!
Anya ő is, minden levélke
Egy-egy gyermek, gonddal nevelve.
És gyermek minden ágacskája,
Szeretettel tekints fel rája.
Ne bántsd a fát!
Mindaz, kik fákat ültetének,
Sírjukra szálljon hálaének,
Ásóval is költők valának,
Szép lombos fákról álmodának.
Szeresd a fát!
Benedek Elek, Elek apó (Kisbacon, 1859. szeptember 30. – Kisbacon, 1929. augusztus 17.)
Miért veszi el kincseinket Isten ? Talán rosszat akar nekünk? Semmiképpen . Életünk útjának a végén Ő az , aki ölelő karjaiba vár , akinek keblén végtelen örömmel megpihenhetünk . Meg akarja könnyíteni a hozzá vezető utat.Kitől lassabban , kitől gyorsabban veszi el a dolgokat , amelyek az élethez kötik , fokozatosan kiüresít, hogy végül egészen és örökre betöltsön . Végül magunkat egészen kiüresítve , esetleg megfosztva egészségünktől , ifjúkori szépségünktől, tetterőnktől, friss, ragyogó elménktől, odaállhatunk mennyei Atyánk elé, akinek keblén végtelen örömmel megpihenhetünk . Elképzelhetetlenül többet kapunk , mint amit itt, a földi életünkben birtokolhatunk.
Csaba testvér