Áldott Húsvéti ünnepet kívánunk Csaba testvérnek, minden kedves támogatónknak, keresztszülőnek és minden ismerősnek az oroszhegyi Tamási György Szeretetház lakói!
A halott Krisztus egyik leggyönyörűbb ábrázolása Nápolyban látható, a Cristo Velato - a lefátyolozott Jézus. A hajszálvékony márvány, a szinte hihetetlen szobrászi munka lenyűgöző élményt nyújt.
"Minden ember a maga nagycsütörtökét, nagypéntekét előbb-utóbb meg fogja élni.
A maga Golgotáján mindenki felmegy, akár kapálózik ellene, akár nem.
Mennyivel szebb, ha Isten kezét fogva, akaratában megnyugodva, szeretteink által kísérve, példát mutatva jutunk fel oda.
Mélységes szeretettel kell egymásért imádkoznunk, és nagylelkű, önzetlen, leleményes gondoskodással segítenünk, hogy amikor valaki életében elérkezik az a pillanat, hogy a szenvedés kelyhét kiürítse, méltósággal meg tudja tenni azt."
Ne féljünk, összedőlhet körülöttünk a világ, ha szeretünk, élni fogunk, a legnagyobb vihar után is kisüt az áldott nap. Tudnunk kell, az igazságot, az életet meg lehet ölni, de harmadnapon diadalmasan feltámad.
Segesvári gyerekek, a kedves Ildikó nevelőnővel eljöttek Dévára ismerkedni, barátkozni az itteni gyerekekkel.... Végül is ők testvérek, de e bezárt világban sajnos nagyon ritkán van alkalmuk egymással is találkozni!!
A Szent Ferenc Alapítvány nagysága, - a gyerekek szerint - pont abban állt, hogy a sok kirándulás, tábor jóvoltából az évek alatt őszinte barátságok szövődnek! Az egyik kirepült fiam mondta, hogy ő leginkább azért hálás, mert olyan sok nagyszerű testvérrel ajándékozta meg, az évek alatt az Isten!!
Oly nagy szükségünk van a csendre, a békés befelé fordulásra, mint a halnak az életadó tiszta vízre! Keressük a csendet és a magányt, hol megszólíthat bennünket az Isten, hol meghallhatjuk Teremtőnk szavát!!