Orsova, még az ezer éves határon belül van, ezért, itt rejtették el 1849-ben a Törökország felé menekülő honvédek a Magyar királyi koronát. 1853-ban a Koronát megtalálták, és egy emlék kápolnát építettek azon a helyen. A képen látható márványtábla állít emléket, az elveszett, de megtalált királyi koronának.
Orsova, még az ezer éves határon belül van, ezért, itt rejtették el 1849-ben a Törökország felé menekülő honvédek a Magyar királyi koronát. 1972-ben megépült vaskapui vízerőmű gátja miatt, a Duna szintje 30 méterrel megnőtt, igy sajnos a régi város teljes egészében, akárcsak az Ada Kaleh sziget a víz alá került. Kedves vendégekkel ma elzarándokoltunk e gyönyörű vidékre, ahol a nagy büsz népe kibérelt egy hajót (egy óra-800 lej) és megnéztük a vízről a vaskapu szorost. Csodálatos látvány a hatalmas vízből az ég felé törő sziklabércek. Az egyik sziklafalba máig látszik Trajánusz emléktáblája!
A nagy vizen, a hatalmas szikla szorosban az ember önkéntelenül is elkezd imádkozni, lelkünk a teremtő Istenhez emelkedik.
Erdély gyönyörű, az itteni emberek vendégszeretők, egyetlen szúnyogot nem láttam a vizen, érdemes errefelé zarándokolni. A hajótársaság telefonszáma ott a képeken, lehet velük egyeztetni, tárgyalni, rugalmasok 2-3, de akár több órára is ki lehet bérelni a hajót.
József Attila gyönyörű soraival köszöntelek és egybe hívlak Székelyhídra. Augusztus 16 d.u. a jókedvű, örömteli ünneplés ideje. Összefogásból, szeretetből megszületett a Szerelem tanösvény, melyre szeretnénk Isten áldását kérni. Hosszan járjuk az állomásokat, Berekméri Dalma szervezett egy szép kultúrműsort, és a végén könyvbemutató lesz, ami igazából egy jegyesoktatási kurzus, boldog házasságra vezető kalauz.
Az utazás porát, a nap hevét egy esti csobbanással szeretnénk lemosni magunkról a székelyhídi termálfürdőben.
“Az embereknek kell megjavulniuk, hogy jóra forduljanak az idők” – ez az idők parancsa, és ez számunkra az újévi feladat. Elpogányodtunk, s pogány szenvedések szakadtak reánk. Hűtlenek lettünk az igazsághoz, s igazságtalanságokat kellett elszenvednünk minden nap. A szeretetet régen elfeledtük, s önző, könyörtelen emberekkel van nap nap után dolgunk. Komolyan kell tehát vennünk és szó szerint meg kell tartanunk mindazt, amit Isten egyszülött Fia kihirdetett és az Anyaszentegyház az Ő nevében tanít. A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk. A hétköznapok jelentéktelen feladataiban is az igazságot és a szeretetet kell érvényre juttatnunk. Vagyis: újból keresztényeknek kell lennünk ízig-vérig, hogy emberekké nemesedjünk, a földön emberi életet élhessünk, és Isten áldására méltók legyünk.
“Az óvodáinknak, iskoláinknak nem bajnokképző tanfolyamoknak kellene lenniük, nem hiszem, hogy egy iskola versenyistálló kellene legyen, ahol egyetlen dolog számít, az individuális eredmények, a sikerek, hanem az életre felkészítő, az életnek szerves részét alkotó terek, ahol egy reális világba kilépésre készítjük fel a gyermekeinket.”