Istennek hála Budapestről felszállva meg érkeztünk Amerikába, igaz, hogy a pilóta Washington helyett Bostonba szált le, de mi az az ezer kilométer, a földrészt azt prímán eltalálta!! Amúgy a tévedését ő egy viharra fogta... amely így távolról nagyon szépnek tűnt! Még soha nem láttam az ég felhőit villámok által kivilágítva felülről! Egy darabig szájtátva néztem, de aztán eszembe jutott, hogy az én kis páholyom tízezer méter magasan száguldó repülőgép, és akkor már a látványt nem tudtam annyira önfeledten csodálni!!
A lényeg az, hogy szerencsésen megérkeztünk és mindenkit szeretettel köszöntünk!
Csaba t.
Milyen döbbenetes a fénynek nincs árnyéka!!
Hiszem, hogy a legkomplikáltabb helyzetekben is, mindig van olyan megoldás, amelyek mindenkinek a javára lesz!! Az az igazán jó, mi mindenkinek jó, minek nincs árnyéka!! Törekedjünk fényé válni, úgy élni, hogy létünk ne vessen másokra hideg sötétséget! Mennél többet tanulmányozom Márton Áron életét annál inkább úgy látom, hogy ő valóban ilyen ember volt, léte igazi fény, ő senkire nem vetett árnyékot!!
Úgy élj, hogy senkinek ne fájjon a léted,
Csaba t.
Nincs ezen a földön egyetlen olyan dolog amit jobban el lehetne végezni rósz kedvel, haraggal, gyűlölettel, mint nyugodt, békés szeretettel! Őrizzük meg lelkünk nyugalmát!
A hegyről leszaladó kispatak sok sok kőnek ütközik, de nem áll le vitázni, veszekedni, hanem szalad tovább, tudja ö a célját, várja őt a tenger!!
Csaba t.
A gyermek játszik, nem gondol arra, hogy mekkora viharok vannak körülötte, sőt felette is a világban, még Székelyudvarhelyen is ahol ezek a képek készültek ez év aug. 7-én!!
A gyermek logikája egyszerű: labda, láma, játék, béke a békétlen világban!
Kedves lány légy a mesterem szeretnék tanulni tőled, szeretnék tiszta szívvel játszani, megsimogatni bizalommal a másoktól messzire elkerült lényeket, szorongás nélkül, tiszta tekintettel nézni a vihar fellegekbe!
Őszinte tisztelettel a gyermeki egyszerű lelkület iránt!
Csaba t.
Szeretnénk megköszönni a szovátai háznak, miért nagylelkűen vendégül láttak a táborozó gyermekekkel egy hétig! Ezt a képet hálás köszönettel Bojoievschi Évának küldőm, amiért megálmodta, és percről percre mozgatta a tábor minden lakóját beleértve még engemet is!! Nem volt könnyű dolga elengedni és vissza is csalni két nap alatt Budapestre! Isten fizesse jóságodat, legyél áldott te is és a Szent József Otthon minden lakója, munkatársa, és a táborban szolgálatot vállaló nagylelkű támogatója!
Szeretettel,
Csaba t.
Két kedves kollégámmal megálltunk egy napraforgó tábla mellett!! Jó volt látni azt az önfeledt örömet, mellyel gyönyörködtek a ragyogó nyári ragyogásban az Isten alkotta csodaszép természetben!!
Isten s az Ő minden drága műve nem csak igaz, jó és szent, hanem szép is! Ragyogjon fel a mi arcunkon, minden egyes munkánkon teremtőn Istenünk egyik alapvető vonása, a szépség!!
Milyen jó, hogy a jó Isten nem csak funkcionálisnak, hasznosnak teremtette ezt a világot, hanem szépnek is! Tegyünk meg mindent mi is emberek, hogy a kezünkből kikerülő dolgok, alkotások ne csak meglegyenek, hanem szépek, szemet gyönyörködtető csodává váljanak!!
Szeretettel,
Csaba t.
Mit a dolga egy önkéntesnek, annak kik nagylelkűen munkát vállalnak a Szent Ferenc Alapítványnál? Átveszik a kezünkből a gyermekeket, s mi így felszabadultan újabb bajban lévő gyermekek kezét foghatjuk meg!
A nevelő feladata nagyon egyszerű szavakkal: a szépen növekvő, kibontakozó gyermek vidám, hálatelt mosolyát kell nap mint nap begyűjteni! Az aratni való nálunk is sok, a munkát vállaló fiatalok száma kevés, ezért imádságos szeretettel kérem az aratás Urát, hogy küldjön türelmes, jókedvű társakat gyermekvédelmi munkánkhoz!
Szeretettel,
Csaba t.