Bővebben: Hálásak vagyunkSzent Ferenc nagyon szeret minket és a Jó Isten is. Ünnep a mai nap. Hálásak vagyunk, hogy ezelőtt 9 éve Csaba testvér bízott bennünk, hogy elég érettek vagyunk a házassághoz, család alapításhoz, gyerek neveléshez, független és önálló életre. Csaba testvér szeretettel és türelemmel vette, hogy el akarunk indulni ezen a csodákban gazdag úton. Az asztalnál ülve veszekedés és konfliktus nélkül kérdezte, mit szeretnénk?? Rajta kívül mindenki le akart minket beszélni róla. Vissza nézve olyan sok nehézséggel és próbával kerültünk szembe az elmúlt 9 évben, amit sokszor könnyebb lett volna feladni. És mégis minden egyes nehézség után sokkal erősebbé vált a házasságunk. Összetartóbbak lettünk, megtanultuk egymást szeretni a rossz napokon is. Hálásak vagyunk minden napért, amit a jó Isten adott nekünk.
Lidia és Robi

 

Bővebben: Szent Máron szülőföldjén jártunk!Szent Márton szülőföldjére, Szombathelyre is eljutottam e missziós út során!! Nagy tisztelettel ittam abból a vízből, melyet ősidők óta Szent Márton kútjának neveznek az emberek, és amelynek a vizével keresztelte meg az édesanyját!! Imádkoztunk az oltárnál, ahol őrzik annak a kéznek egy ujját, mely a keresztény Európa alapjait letette!  
Mindenért hálát adva szerencsésen hazaérkeztünk néhány perce Dévára. Imádságos szeretettel gondolok mindazokra, akikkel utunk során találkoztunk, 
Csaba t.

Bővebben: Közös ünneplésIsten éltesse sokáig erőben egészségben és szeretetben drága gyermekeinket akik a Szeptemberi hónapban ünneplik születésnapjukat!!
Torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthon

Bővebben: Lendüljünk neki az új hétnekJónak lenni jó!! Itt a földön, de a túlvilágon is, a mi mindennapi munkánk a szeretet!! Jó ezt tudni, ilyen egyszerű!!! Lendüljünk neki az új hétnek és kezdjünk el szeretni, 
Csaba t.
Már tudom, hogy az igazi adomány abból áll, hogy hogyan viseljük szomszédaink hiányosságait. Nem lepődünk meg a gyengeségeiken, hanem tanulunk legkisebb erényeikből is. 
Kis Szt. Teréz!

Bővebben: A legszebb művészetA legszebb művészet tudod mi,
Derült szívvel megöregedni.
Pihenni ott, hol tenni vágyol,
Szó nélkül tűrni, ha van, ki vádol.
Nem lenni bús, reményevesztett,
Csendben viselni el a keresztet,
Irigység nélkül nézni végig
Mások erős, tevékeny éltit.
Kezed letenni ölbe
S hagyni, hogy gondod más viselje.
Ahol segíteni tudtál régen,
Bevallani nyugodtan, szépen,
Hogy erre most már nincs erőd.
Nem vagy olyan, mint azelőtt.
S járni amellett szép vidáman,
Istentől rád szabott igában.
De ezt a békét honnan vesszük?
Onnan, ha ezt erősen hisszük,
Hogy teher, amit vinni kell,
Az égi honra készít el.
Ez csak a végső simítás
A régi szíven, semmi más.
Ez old fel minden köteléket,
Ha a világ még fogna téged.
Az Úr nem szűnik meg tanítani,
Ezért kell sok harcot vívni,
Idősen is, míg csendesen a szív
az Úrban megpihen és kész vagy
az Ő kezéből venni, hogy minden Ő -
S te nem vagy semmi.
S akkor lelked kegyelmes atyja
A legszebb munkát is megadja.
Kezed imára kulcsolod --
Ez mindennél dicsőbb dolog.
Áldást kérsz szeretteidre -
Körülötted nagyra és kicsinyre.
S ha majd munkád betellett,
S a végső óra elközelgett,
Engedsz az égi szent hívásnak,
Enyém vagy, jöjj, el nem bocsájtlak.
(Sík Sándor: A legszebb művészet)

Bővebben: Szegénység van?!Szegénység van?! Hatalmas bűn fogja a világunkat maga alá temetni, mert gyermekeinket, fiataljainkat nem tanítjuk meg megélni, gazdálkodni!
Mindenkit parancsszóra beterelnek az iskolába, ahol elvont igazságokkal reggeltől estig lefoglalják őket! Bűnös nagyravágyással mindenkiből értelmiségit akarnak nevelni, és közben a reális élettől elszakadnak a felnövekvő generációk!
Lehet, hogy nem lehet jó árban értékesíteni a húst, a tojást, a tejet, de hány szegény családnál jártam, hol mindenki dohányzik, issza a kávét és várják a segélyt! Mennyivel másképp néznének a falvaink, ha legalább a munkanélküli réteget megtanítanák szépen, játszva gazdálkodni, megtermelni a saját mindennapi betevő ételét!
Friss, finom, egészséges táplálék mellett mennyivel kevesebb orvosság fogyna, s mennyivel több jókedv, kacagás lenne a tisztességes, jól végzett munka után, az emberhez méltó sikerélmények láttán?!
Fotó: Thaler Tamás
Csaba testvér

Bővebben: Márton Áron gondolata"A hőst nem a nagy szavak és a merész kijelentések teszik, hanem az önzetlen tettek, s a szenvedések, áldozatok és az odaadó munka bátor vállalása"
Márton Áron