Angyalok feladata 2/2

febr1.jpgSzámomra Isten stílusára vall, hogy nem magányosan trónol a mennyben egy lakatlan szigeten, hanem benépesíti az Általa teremtett világot.
Az Egyház biztat, hogy kérjem és fogadjam is el az angyalok segítségét, jóságát, próbáljak szövetséget kötni velük életcéljaim megvalósításában.
Isten teremtő fantáziája végtelen. Nagyképű az az ember, aki a maga 20-50-80 év tapasztalatától vezetve ki meri mondani, hogy mi lézetik és mi nem a hatalmas világmindenségben. Én alázatosan, a Szentírást olvasva, Krisztusra figyelve hiszem, hogy a földi dimenzión túl létezik egy mennyei dimenzió is, egy olyan világ, melyet el sem tudunk képzelni, melynek lakói a Szentháromság és a szentek mellett a halhatatlan szellemi lények, akiket angyaloknak szoktunk nevezni, és akik közé mi is meghívást kaptunk.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„Hihetetlen szabadságot jelent, hogy még ha milliók is mennek át a kezemen, nem kötődöm hozzájuk, eszem ágában sincs öröklakást építeni magamnak. A földi lim-lomok olyan mulandók, ezért én szeretnék inkább örök sátrat építeni magamnak és a szeretteimnek a túlvilágon.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2025. május 31. szombat, Angéla és Petronella napja van. Holnap Tünde napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Nap Szentje

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

A végtelen felé való sóvárgás

Az emberiséggel egykorú a végtelen felé való sóvárgás. Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube