Pedagógusként csodálom a Szűzanya végtelen türelmét. Amikor megtalálják, egyszerűenmegkérdik Tőle: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk?” [Lk 2,48]
Milyen más lenne egy-egy kapcsolat a házasságban, a munkahelyen, a szomszédságban, ha alázattal egymás szemébe nézve el tudnánk mondani egymásnak: „Nézd, fájt nekem, amit tettél, amit mondtál. Miért tetted ezt?”Jézus így felel: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” [Lk 2,49] Bár Mária nem érti a választ, de szívébe zárja és bizalommal elgondolkozik rajta. Lehet, hogy nem mindig tudjuk megérteni egymást, de törekedjünk rá, forgassuk magunkban a másik véleményét, és próbáljuk elfogadni akkor is, ha nem egészenértjük. A Szeretetnek ez egy olyan iskolája, amelyet ha megtanulnánk a Szűzanyától, sokkalkevesebb veszekedés, „cirkusz”, válás, háborúskodás lenne ezen a Földön.
Szeretem elképzelni, ahogy a házukban leülnek enni a kis faasztalhoz, amelyen egyszerű agyagmécses pislákol, a fatálban párolog a lencsefőzelék. Megköszönik a mennyei Atyának a mindennapit. Szent József, az egyszerű ács vezeti az imát, amelyet az Isten anyja és az Isten Fia alázattal hallgat, és Áment mond rá.
Vacsora után kiülnek a ház előtti kispadra, beszélgetnek, hallgatnak, fölöttük ragyognak a csillagok. Nincs se tévé, se mobiltelefon, mégis öröm van a szívükben. Figyelnek egymásra, segítik egymást kiteljesedni, kibontakozni.