Dédelgetett álom

okt10.jpgCeausescu bukásának idején Désen voltam pap. Óvodát szerettünk volna alapítani, de azt mondtuk, hogy még korai, még fel kell nőni a feladathoz, erőt és pénzt kell gyűjteni, képezni kell magunkat.
Következő évben sem vágtunk bele, mert kicsiknek és gyengéknek éreztük magunkat. Az év októberében kaptam elöljáróimtól egy levelet, amelyben megírták, hogy áthelyeznek Désről Dévára. Magamba roskadtam. Hiába gyűjtöttem az erőt, a pénzt, át kell adni másnak a dédelgetett álmot, aki talán nem érzi ennyire fontosnak az ügyet. A mai napig nincs ott óvoda, lehet, hogy nem is kellett, nem ez a lényeg, hanem hogy úgy éreztem, hogy az a három év elszállt, hiába. Nem követtem el én bűnöket, de mégis a mulasztás, az egy helyben topogás hibáját éreztem magamban.

Hírlevél



HTML formátum?

Joomla Extensions powered by Joobi

Böjte Csaba ofm gondolata

„A szerzetes számára nem a valamitől való szabadság a lényeges, hanem a valamire való szabaddá válás. Nem a valamiről való lemondás a lényeg, hanem az, hogy ezáltal a teljességet, az élő Istent szolgálhatom, és Ő szeretetben birtokolhat engem.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)

Magnificat donate

Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.

Amount: 

Ma 2025. május 30. péntek, Janka és Zsanett napja van. Holnap Angéla és Petronella napja lesz.

Szentferencalapitvany.org

Keresés

Belépés

Ablak a végtelenre

Keresztes Szent János mondta

Keresztes Szent János mondta: Ha egy csutakot, egy darab fát az ingoványból kiveszünk, majd tűzre teszünk, annak előbb ki kell sírnia, fortyognia magából a mocsarat, s csak azután kaphat lángra.
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on

Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.

Facebook

Twitter

Facebook

Google Plus

YouTube