Az Egyház ősidők óta tanítja, hogy vannak objektív igazságok; nem az egyéntől függ, hogy valami jó vagy rossz.

A Tízparancsolat, Jézus Krisztus szeretetparancsolata mind-mind arról szól, hogy van egy külső, objektív valóság, és ahhoz kell szabnom tetteimet. Nagyon hajlok arra, hogy ne a bűn felől közelítsük meg életünk cselekedeteit, hanem abból a tényből induljunk ki, hogy minden ember boldog szeretne lenni, és vannak tényezők, amelyek ezt a boldogságot visszavetik, amelyek elzárják a fénytől, a kibontakozástól, a növekedéstől. Lehet, hogy valaki vágyik arra, hogy belenőjön az Égbe, hogy „nagy” legyen, hogy belső békéje, öröme, fénye legyen, viszont a bűnök mint hatalmas súlyok, koloncok, lehúzzák a mélybe, a gonosz által okozott sebek fájdalma megakadályozza ebben. A XXI. század embere majd rájön arra – ahogy rájött nagyon sok mindenre -, hogy a bűn elzár a boldogságtól, és emiatt nem szabad elkövetni azt. Ha egy madár szárnyát értékes aranylánc fogja le, akkor az számára kolonc, béklyó, rablánc, hisz repülését megakadályozza, és a kék égre született létét a föld porába taszítja.