Jézus ki tud engesztelődni a jobb latorral, és biztos vagyok abban, hogy megvolt Benne ugyanez a készség a bal lator iránt is.

Soha nem hisz abban, hogy valakinek az életén felesleges változtatni, mert a kárhozatra van teremtve, hanem azt akarja, hogy mindenki megtérjen és éljen. Számára nincs rossz, elveszett; egyetlen emberre sem legyint, nem mondja, hogy kár döglött lóra patkót verni. A századik elveszettet is megkeresi, hogy megmentse, és Számára a tékozló fiú pont olyan kedves, mint a becsületesen, szeretetben élő nagyobbik testvér.

Ha el tudjuk képzelni, hogy vannak olyan emberek, népek, akiket Isten eleve a rosszra, a pusztulásra, a bűnre teremtett, az azt a téves és szörnyű következményekkel járó elgondolást eredményezi, hogy harcolni kell ellenük, el kell őket vetni, pusztítani. Az emberiség talán emiatt is gondolkozik feketében-fehérben, génjeink által örökre meghatározott lényekben, és ez hatalmas világháborúkhoz, tragédiákhoz vezetett eddig is, és vezethet a későbbiekben is.

Pillanatnyilag ezt a gondolkodásmódot találom a legveszélyesebbnek: Hófehérke szemben a vasorrú bábával. Természetesen mindig mi vagyunk a Hófehérkék, a velünk szembenállók pedig a vasorrú bábák. Emiatt háborúzunk és küzdünk, gyilkolunk...

Bennem is nagyon sokszor megjelenik a vasorrú bába, sokszor én vagyok a hétfejű sárkány, és velem szemben a királylány áll. Az a fontos, hogy egymásból kölcsönösen kihozzuk a jó barátot, a társat. Ahogy Exupéry könyvében a kisherceg megszelídítette a rókát, ugyanúgy nekünk is ki kellene szeretnünk egymásból a jót, a szépet.

Jézus Krisztusnak ez sikerült, tele van a Szentírás ilyen történetekkel. Az lenne jó, ha a mi életünk is sok-sok ilyen történetről szólna. Isten nem dönt helyettünk – indít a jóra, a szépre, lelkiismeretünk által szól hozzánk, de a választás a miénk. Minden tetőről lehet látni a napot, szabad akaratunk csodálatos.