"Úgy világítson a ti világosságtok az emberek előtt, hogy látva jótetteiteket, magasztalják mennyei Atyátokat!”
Mt 5,13-16
A Pipéket ősszel, a tanév eredményeit júniusban szokták számba venni. Lassan, de biztosan közeledik a tanév vége, ezért mi is útra kelünk, hogy Isten áldását kérjük azokra akik e furcsa tanévbe is mellettünk álltak, a tanárokra, támogatókra, egyszóval a gyermekekre és a gyermekeink barátaira! A részletes programokat a házak vezetői nemsokára közé teszik.
„Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatok."
Mk 16,22
"....leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe."
Mk 12, 38
Meglepően sokan vagdalkoznak, egyesek egyenesen átkozódva a pokollal fenyegetnek... nos ezeknek az embereknek szeretettel üzenem, hogy üljenek vonatra és jöjjenek el Erdélybe, a házaink címe ott van a www.magnificat.ro oldalon! Jöjjenek és keressenek egyetlen olyan gyereket aki az én tudtommal, engedélyemmel be volt oltva és én kifizetem a vonatjegyét, de ha nem találunk ilyen gyereket akkor önök kell fizessenek egy nagy nagy tortát a gyerekeimnek! Áll a vásár? Várom önöket, de csak szépen szerre jöjjenek, mert nem akarom, hogy a gyerekeink hasát a sok finomság elrontsa...
„Melyik az első a parancsok közül?” Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Mk 12,28
"amikor a halottak feltámadnak, már nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben. "
Mk 12,18
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„…jó dolog gondoskodni családunkról, jó dolog az asztalfőre ülni, és családfői feladatainkat felemelt fővel, büszkén teljesíteni. Jó látni a párolgó levest kanalazó, kacagó nagycsaládot, jó tudni azt, hogy a meleg étel, a tiszta, szép ruha, a jókedv az én becsületes munkám gyümölcse. […] ha csak egyetlen ilyen percet élhetek át, már azért is érdemes volt megszületnem. Isten ugyanezt a büszke férfiúi örömöt szeretné minden férjnek felkínálni. Isten azt akarja, hogy minden férfi megtapasztalja a családját összefogó, méltósággal az asztalfőre ülő családapa örömét, büszkeségét.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre

Jézus Krisztus életével és halálával megmutatta: „Nézd, Atyám, nem rossz világot teremtettél, hiszen egy valóságos ember képes mindvégig, akár a kereszthalálig a szeretet, a jóság, az irgalom mellett dönteni.”
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Napközik õsszel 2007