Most vasárnap, 2016 dec. 18-án, 12.00 órától a gyergyószentmiklósi Szent Anna kollégium kápolnájában fogunk misézni, a Gyermek Jézus Stúdió sugározza élő egyenesben ezt a szentmisét, a www.magnificat.ro oldalon bárki bekapcsolódhatik a közös imádságba!
Istennek hála eljutottam Csíkszentsimonba, a Szent László Otthonunkba! Szent László valóban a béke harcosa, kérjük bizalommal az ő közbenjárását, tanuljunk szép példájából szeretettel,
Csaba t.
„Áldjon, én Uram, mi nővérünk, a testi Halál, ki minden élő embert megtalál.
(…) boldogok, akik szentséges akaratodhoz igazodnak, nem tesz kárt bennük második halál.”
(Szent Ferenc: Naphimnusz – Dsida Jenő fordítása)
Békét hozott számomra és sokunk számára a drága Antal atya, nyugodjon békében!!
Szeretettel,
Csaba t.
"Szem nem látta, fül nem hallotta,
Emberi szív föl nem fogta,
Amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt.”
Szent Pál. Levél a Korintusiaknak.
Isten nyugtassa Bíró Jánost, a drága jó Antal atyát, ki ma 2016 dec 13-án, az esti órákban, a kecskeméti kórházban visszaadta nemes lelkét a Teremtőjének!!
Hazaszállításáról, temetéséről holnap egyeztetünk az elöljárókkal, hatóságokkal és akkor jelentkezünk!!
Hírlevél
Legfrissebb - Képtárak
- Kategória: Kenya
- Kategória: Csaba testvér 60 éves
- Kategória: Medveárvaház a Nagyhagymás hegységben
- Kategória: Tatabánya Déva Gála 2016
- Kategória: Megemlékezés Gyulafehérváron
- Kategória: Páli Szent Vince templomban
- Kategória: Drága Ervin atya nyugodjon békében!
- Kategória: A szeretet dózis
- Kategória: Ditrói gyermekeinkkel
Böjte Csaba ofm gondolata
„Nem hiszem, hogy Isten csak úgy szórakozásból engedné meg a nehézségeket, a betegséget, a gondokat, a tragédiákat. Nem lehet, hogy véletlenül elbóbiskolt, és emiatt becsúszott egy fájó esemény. Mindennek értelme van a földön.” (Böjte Csaba: Út a Végtelenbe)
Magnificat donate
Szeretettel köszönöm a gyermekeink nevében az adományt! Csaba t.
Legfrissebb - Böjte Csaba ofm
Keresés
Belépés
Ablak a végtelenre
Bölcsen teszem-e?
Bővebben...

Bölcsen teszem-e, ha a házi barkácsolású távcsövemmel kutatom az eget, és azt gondolom, én mondom meg a „tutit” a világegyetem, a csillagok titkairól és nem a tudós csillagászok, akik egész életüket a Naprendszer kutatásának szentelték?
Bővebben...

Ablak a végtelenre Android-on
Android okostelefonon és tableten is elérhető az Ablak a végtelenre című könyv napi kis adagokban.
Az app letölthető a Google Play-ből.
Play Könyvek
Pillanatkép
- Kategória: Ferences nyári továbbképzés