"Akkor Zebedeus fiai, Jakab és János, odamentek Jézushoz, és ezt mondták neki: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk!” Ő megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek!"
Mt 10,32
Számomra döbbenetes, hogy az apostolok ennyire nem értik a lényeget! János volt az első apostol Andrással, akit Jézus a megkeresztelkedésének az első napján megszólított és magával vitt! Mindig, mindenben ott van, hallja Jézus szebbnél szebb tanítását három éven keresztül és mégsem érti, hogy Krisztust követni nem üldögélést jelent a Messiás dicsőségében jobbról és balról!?
Ne botránkozzunk meg az apostolokban, mert mi is ugyanazt gondoljuk, ha nem is mondjuk ki ezt hangosan! Sokszor azt várjuk el, hogy Krisztus egy - két jótettünkért nekünk mindjárt tárcán felkínálja a mennyei összkomfortos öröklakásunk kulcsait! Alanyi jogon nem jár a mennyország, meg kell küzdenünk érte! A szeretet, a türelem, az irgalmas felebaráti párbeszédre való készség, az alázatos szakadatlan újrakezdés mind - mind, napról - napra életünk részévé kell váljon!
Meg aztán a mennyország nem egy hely ahol folytathatnánk ugyanazt mit itt a földön is tettünk, hanem igazságban, szeretetben, bölcsességben a begyakorolt, megélt erényekben való megdicsőülés. Tetteink visszahatnak ránk, holnap az leszek amit ma gondoltam, mondtam, tettem! Igazából a mérlegelés nélküli jótettek, az irgalmas, nagylelkű megbocsátás formál és alakít bennünket! Saját hibáinkkal való szembenézés, az őszinte bűnbánatban való újrakezdés segít, hogy felnőjünk Mesterünkhöz. Ő meghívott mindannyiunkat a mennyei lakomára, szeretné, hogy az Ő képére, hasonlatosságára átalakulva, örömmel a jobbjára üljünk.
Ne féljünk rálépni a szentek útjára, bízzunk Istenünkben! Alázattal fogadjuk el, hogy azok akik nem értenek velünk egyet mindenben, mutassanak rá az általuk meglátott hibáinkra, mulasztásainkra, mert végül is, ők ha nem is kíméletesen, de merik a szemünkbe mondani.