A lelki élet kezdetén maga sem érti mindezt, így el sem tudja magyarázni értelmesen környezetének, hogy mi is történik vele.

Celanói Tamás által írt Szent Ferencről szóló életrajznak egy - egy fejezetét, naponta megosztom egy rövid elmélkedéssel. Itt megtalálható teljes egészében ez a fejezet 

A Ferencet kereső édesapa "közeledésére és fenyegető lármájuk hallatára, hogy kitérjen haragjuk elől, egy gondosan leplezett gödörben vonta meg magát, melyet maga ásott erre a célra. A gödör a ház körül volt, és csupán egyetlen szolga tudott róla. Ferenc egy teljes hónapot töltött itt, és csak végső szükség esetén merte elhagyni. Egész idő alatt sűrű könnyhullatással kérte az Urat, hogy szabadítsa ki őt a vesztére törő üldözők kezéből, és kegyes jóságával teljesítse szent kívánságát. Böjttel és sírással esengett az Üdvözítő kegyelméért, és mivel a maga erejében nem bízott, egészen az Úrra vetette gondját. És bár a gödör homályában élt, mégis valami mondhatatlan, soha addig nem tapasztalt öröm töltötte el egész lényét. Ettől lángolva végre elhagyta rejtekhelyét, és nyíltan kitette magát az üldözők szidalmainak."

Szent Ferenc talán magának sem tudja megmagyarázni, hogy mi történik vele. Szent Damján tiszteletére épült templomba visszahúzódik, a kápolna javításán dolgozik. Önmagában ez nem kellene bűn legyen a szülei szemében, de az apja azt szeretné, hogy a fia híres lovag, a völgy első embere legyen, akire az emberek büszkén felnéznek. Ezért kétségbeesetten keresi egyetlen fiát. Azért döbbenetes, hogy az aki bátran elengedi a gyermekét állig felfegyverkezve a háborúba, az el sem tudja képzelni, hogy a fia az imádság csendjében Istent keresi. Sajnos ez ma is így van! Sok szülő, ha gyermeke a nagyvilágba, minden kísértésnek kitéve, egyedül egy semmi kis szoknyában elindul azt elfogadja, de ha bejelenti, hogy szerzetesnő akar lenni, akkor kitör a pánik a családban. Félelmetes ez a vakság!

De vajon mi történt Ferenccel, hogy szülei bánatára ennyire megváltozott? Ő maga adja meg a választ, élete végén megfogalmazott végrendeletének első soraiban: "Az Úr a következő módon mutatta meg nekem, Ferenc testvérnek, hogyan kezdjem el a bűnbánattartást: míg bűnökben éltem, nagyon keserű volt számomra a leprások látása. És maga az Úr vezérelt közéjük és én irgalmasságot cselekedtem velük. És amikor eltávoztam tőlük, az, ami előbb keserű volt számomra, átváltozott testem és lelkem édességére. Utána egy kevés ideig még vártam, azután elhagytam a világot."

Az Istent kereső lélek érzi, hogy a létének szövetén áttör valami olyasmi, amit ő addig nem tapasztalt. Valami olyasmi, ami nagyon szép, tiszta, ragyogó, ami végtelenül boldoggá teszi és ami így az addigi értékrendjét, világnézetét gyökeresen felborítja. Maga sem érti, hogy bensőjében mi történik, de ha kishitűen, félve nem torpan meg, akkor lassan megérti, hogy a csodák földjére lépett, ahol e világ kincsei ócska, értéktelen vacakok, és az amit mások lenéznek, a szegények, betegek társasága, azok gondozása, na az az igazi mesés gazdagság. Rádöbben, hogy az ima, a böjt, az önmegtagadások, sőt a nehézségek, még a megaláztatások is, nem csak építik, szépítik az ő lelkét, de lefaragják róla mindazt, ami elválassza tőle Istenét.

A lelki élet kezdetén maga sem érti mindezt, így el sem tudja magyarázni értelmesen környezetének, hogy mi is történik vele. Az emberek így nagyon könnyen háborodottnak nézik azt, aki a világnak hátat fordítva elindul a Végtelen felé. Ez történt Szent Ferenccel is, és ezért nem szabad a szüleit sem elítélni.

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Nagyszalontai gyermekeink Szent Ferenc életét mutatják be Dabason.