"Egy Lévi törzséből való férfi elment, és feleséget vett saját nemzetségéből. Ez fogant és fiút szült. Látta, hogy milyen szép, ezért három hónapon át titkolta. Amikor már lehetetlen volt tovább rejtegetnie, papiruszkosarat készített neki, s bekente aszfalttal meg szurokkal. Beletette a kisgyermeket és elhelyezte a nád közé, közel a folyó partjához. A gyermek nővére a közelben maradt, hogy lássa, mi történik vele. Akkor a fáraó leánya lejött fürdeni a folyóhoz, kísérői közben a parton sétáltak. Észrevette a kosarat a nád között, s odaküldte szolgálóját, hogy vegye ki. Amikor kibontotta, látta, hogy egy nyöszörgő gyermek van benne.

Részvét ébredt benne iránta és így szólt: „Egy héber gyerek.” A gyermek nővére a fáraó leányához fordult: „Akarod, hogy elmenjek, és a héber asszonyok között dajkát keressek, aki majd szoptatja a csecsemőt?” „Menj” – válaszolta a fáraó leánya. A leány elfutott, hogy megkeresse a kisfiú anyját. A fáraó leánya azt mondta neki: „Vidd magaddal a kicsit és neveld fel nekem, s megfizetek érte.” Az asszony elvitte a gyermeket és szoptatta. Amikor felserdült, visszaadta a fáraó leányának, aki úgy bánt vele, mint a saját fiával, és a Mózes nevet adta neki, „mivel – úgymond – a vízből húztam ki”. Kivonulás könyve 2,1-10

Csaba testvér elmélkedése:

Déva határában, Marosillyén született Bethlen Gábor, Erdély nagy fejedelme (1552-1629). Ő mondotta: "Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet."

Gondoljunk Mózes szüleire, akik dacolva a hatalmakkal, amíg lehet és ahogy egy rabszolgának egyáltalán lehet, vigyáznak a gyerekekre, majd az isteni gondviselésre bízzák a szurokkal gondosan szigetelt vesszőkosárban, a Nílus partján. Isten hatalma jóságos, működik. Amikor véget ér a szülők gondoskodó szeretete, a világtörténelem Ura veszi a saját kezébe a kis Mózes életét.

Ne magunk erejét, képességeit mérlegeljük, hanem csak azt, hogy mit akar az Isten! Ha abból indulunk ki, hogy mi mire vagyunk képesek, akkor elveszítjük bizalmunkat, bátorságunkat, de ha a világot teremtő, fenntartó Istenre nézünk, akkor eltőlt a remény és merünk csodát kérni! Amikor az utcák mocsarából befogadtam az első gyermekeket, hosszú éveken keresztül még sokáig nem volt se engedélyünk, se pénzünk, se kapcsolatrendszerünk. Akkoriban mindenki szegény volt, de egy államcsőd utáni véres káoszban, a gondviselésben bízva, megtettük azt a keveset amit megtehettünk. Ölbe vettük a gyermekeket és az isteni gondviselés a többit pótolta. Így nőttek fel az otthonainkban a gyermekek, lassan közel hatezren. Gyengeségünk tudatában vállaljuk e 80 napos zarándoklat alatt azt a keveset imában, böjtben, jócselekedetekben amit tudunk, és bízunk benne, hogy a jó Isten erőfeszítésünket értékeli és megáldja. Ne torpanjunk meg a zarándokutunkon, gyengeségünket megtapasztalva, hanem újból és újból álljunk talpra, mert Isten a csodák földjére akar vezetni

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: XXI századi Mózes, egy kedves aranyos unoka az anyukájával.