Közben Mózes felnövekedett és elment meglátogatni testvéreit. Látta a kényszermunkát, amelyet végezniük kellett s észrevett egy egyiptomit, amint éppen az egyik héber testvérét ütlegelte. Körülnézve nem látott senkit, ezért leütötte az egyiptomit és elrejtette a homokban. Másnap is visszajött, s látta, hogy két héber verekedik. „Miért ütöd a barátodat?” – kérdezte a támadót. Az így válaszolt: „Ki tett téged főnökünkké és bíránkká, talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit?”

Mózes megijedt és így szólt magában: „A dolog nyilvánvalóan kitudódott.” A fáraó is hallotta, hogy beszélnek az esetről, és halálra kerestette Mózest. Ő azonban elmenekült előle, és Midián földjére ment. Ott leült egy kútnál. Midián papjának hét leánya volt. Ezek odajöttek vizet húzni és megtölteni a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. Az odaérkező pásztorok azonban elkergették őket. Mózes védelmükre kelt és megitatta juhaikat. Mikor hazatértek apjukhoz, Reuelhez, az megkérdezte: „Miért jöttetek ilyen korán?” Így válaszoltak: „Egy egyiptomi ember kimentett bennünket a pásztorok kezéből. Vizet is mert nekünk és megitatta a juhokat.” „Hol van – kérdezte a lányait –, miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok meg, hadd egyék velünk.” Így Mózes elszegődött ehhez az emberhez, az pedig feleségül adta hozzá a leányát, Cipporát. Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel – úgymond – „idegen földön jövevény voltam.”

Csaba testvér elmélkedése:

Mózes a pusztába menekül! A világot sanyargató gonoszt erőszakkal nem lehet legyőzni, meggyilkolni! Mert a zsarnok fáraó nem kint a világban, hanem bennem van, és űz, munkát, feladatokat ad, egyszóval rabszolgává tesz. Döbbenjek rá, hogy a világ erőforrásait habzsolva, azt fölöslegesen elégetve, a fogyasztás, a birtoklás rabszolgájává váltam. Mennél jobban megterhelem a hátizsákomat, annál több terhet kell magammal hordoznom. Így válik a létem verejtékes cipekedésé, a "boldog élet" látszatát fenntartó, de maradandó értéket nem adó kemény, szakadatlan munkává. A zsarnok, a gonosz lélek, ha mással nem tud rabszolgává tenni, akkor hiú vágyakat ültet belénk és azok kielégítésének délibábos kergetésére ösztönöz.

Isten gyermekének a szabadságára vágyunk, és ezt nem mások legyőzése árán fogjuk elérni. Jézus nem áll a forradalmak élére. Egyiptom húsos fazekai között nincs az a szabadság, melyre lelkem mélyén vágyom. Ennél a fejezetnél gondolkodjak el, hogy mennyi mindent gyűjtöttem össze és cipelek verejtékezve abból, amire Jézus azt mondaná, hogy a rozsda megemészti és a moly megeszi, ami egészen biztos, hogy nem marad meg az örök életre?

Mózest az úr a palotából a pusztába vezette! Mekkora Jézus Krisztus, vagy az ő szentjeinek az ökológiai lábnyoma, és mekkora az enyém? A búzaszem egy fém pénznyi területet birtokol, és egy törékeny szalmaszálon csodálatos szorgalommal hetek alatt kalászt, búzaszemeket érlel. Jóformán nincs levele, élete és mégis végtelen alázattal élelmet tesz asztalunkra. Ősszel learatják, a földet felszántják, és utána csak a ropogós kenyér, a finom kalács marad. Nekem ház, autó, ruha és még mennyi "szemét" kell ahhoz, hogy a szeretet parányi gyümölcsét teremjem? A nagyravágyás, a fogyasztás, a birtoklás, a szemek kívánsága rabszolgaságából nem külső erők fognak felszabadítani, hanem mi magunk kell elinduljunk Istenünk vezetésével a pusztába. Erről szól az exodus 90.

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: nem a birtoklás, a szeretet tesz boldoggá.

2025. január 22