"Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült – felelte. Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte. De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal. Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. – Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Lk 15,1

...vigadnunk és örülnünk kell, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült.”

Jónás sem tud örvendeni a niniveiek megtérésének, annak, hogy a mennyei Atya jóságosan megbocsájt. A tékozló fiú bátyja sem örvend öccsének, annak, hogy az ő édesapja a bocsánatot kérő tékozló fiával kiengesztelődik. Istennek ez a végtelen jósága úgy gondolom, hogy nem csak Jónást és nem csak a tékozló fiú bátyját, de sokszor minket is irritál, szomorúsággal, vagy talán pont dühvel tölt el. 

Sok előítélet, félelem van bennünk. Sajnos a gyerekekkel kapcsolatosan sokszor hallottam, hogy csinálhatok bármit, kutyából úgysem lesz szalonna, de amúgy is az alma nem esik messze a fájától. Lassan 33 éve élek együtt a gyermekekkel, ez az idő alatt közel hatezer gyermeket fogadtunk be, neveltünk hosszabb- rövidebb ideig és bátran mondhatom, hogy az ember életében a végső szót a szabad akarat mondja ki és nem a múltunk vagy a környezetünk, hanem mi magunk! Isten nem lenne igazságos, ha olyan döntésekért ítélne el, amikért nem vagyunk felelősek. 

Itt Dél-Erdélyben még az ötvenes években, egy gyermekotthonban dolgozó orvos egy 16 éves, Galacról származó roma lánnyal összebarátkozott, gyerekük született. Nagy botrány lett belőle, a férfi börtönbe is került. Az évek teltek és ők eltűntek a képből.... aztán az 1989-es változások után visszajöttek Dél-Erdélybe, hogy az államosított családi birtokot visszavették. Akkor már a szülők és a közeli rokonok mind meghaltak. Sikerült nekik visszakapni a kis udvarházat, és engem a jószerencsém elvitt ehhez az idős párhoz. Nagy szeretetben éltek, a férj által visszakapott birtokon szántottak, gazdálkodtak együtt, vidáman, szorgalmasan. Aztán ágynak esett a bácsi és a felesége példásan gondozta, ápolta a haláláig. A történetet a maga részleteiben a falubeli idős emberek mesélték álmélkodva. Elmondták, hogy a szülők a fiúknak soha nem bocsátották meg a családra hozott szégyent, azt, hogy rangon alul nősült. S végül ez a nő, ki egy életen keresztül hűségesen ott állt a férje mellett, ott áll a család utolsó tagjának a koporsója mellett is.

Lehet mondani, hogy ez egy régi történet. Vagy két évvel ezelőtt az anyaotthonba befogadtunk egy állami otthonba felnőtt 17 éves, nyolc hónapos várandós lányt. A nővérek elmondták, hogy a faluba, mikor a szülők és a fiú barátai megtudták, hogy ez az egyszerű lány a fiúktól, a barátuktól gyereket vár, nagyon elítélték. Addig szekálták, hogy ez a szerencsétlen fiatalember önkezével vetett véget az életének. A gyönyörű fiatal édesanya egy aranyos gyermeknek adott életet....

Imádkozzunk, hogy mennyei Atyánk szabadítson meg az előítéletektől, irigységtől, rosszakarattól. Tanítson meg egymás sikereinek, újrakezdéseinek tiszta szívvel örvendezni, hogy egymás kezét fogva, bizalommal, jó testvérekként éljünk ezen a földön. 

Szeretettel, 

Csaba t.

2025. március 30.