Evangélium: "A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik.

A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: »Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.«” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.

Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett, Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”

Mt 26,14-25

Vállaljuk a feladatainkat Édesanyám, halála előtti estén hatalmas önuralommal felült és azt mondta: vacsora idő van!  Volt néhány töltelék, és arra kérte a húgomat melegítse meg! Ő ott ült az ágyba, párnáknak dőlve, az ágya mellett egyik oldalon a húgom, másik oldalon én ültem. Imádkoztunk, és elkezdődött az utolsó vacsora. Édesanyám mímelte, hogy eszik, de alig volt ereje a kanalat a szájához emelni. Életemben nem ettem még olyan savanyú káposztát, de ettem, mert vacsora idő volt! Édesanyám még aznap éjjel visszaadta a lelkét a Teremtőjének.

Jézus csak az Atya karatára figyel: Júdás zsebében már ott csörög a harminc ezüst pénz, az apostolok zavarodottan össze - vissza beszélnek arról, hogy közülük ki a legnagyobb, de Jézus tudja, hogy mi a dolga, szervezi az utolsó vacsorát! Mialatt Júdás a harminc ezüsttel a zsebében az alkalmat keresi az árulásra, Jézus pontos utasításokat ad, asztalhoz telepszik a tizenkettővel, és még az árulóval is egy tálba nyúl. Nem menekül, nem vádaskodik, nem pánikol kétségbeesetten, hanem végzi azt amiért jött: szeret, szolgál, tanít. Mindennek megvan az ideje a nap alatt. Jézust nem a pillanatnyi hangulata, érzelme, vágya, félelme rángatja, hanem az Atya akarata szerint végzi a dolgát, kiüríti fenékig a neki felkínált kelyhet. 

- A szeretet ott kezdődik, ahol a saját fájdalmunk ellenére is képesek vagyunk a másikról gondoskodni. Nagyobb szeretete senkinek nincs, mind aki életét adja övéiért. És itt ne csak a hősies, nagy dolgokra gondoljunk: az, ahogy a társad elé helyezed a kávéscsészét vagy a leveses tálat, már pontosan látható, hogy mennyi szeretet van benned. Nem halott tükör vagy, mely csupán visszatükrözi mindazt mi előtted áll, hanem eleven, lobogó, tartóra helyezett láng. Feladatunk fényünkkel, bölcs tudásunkkal láthatóvá tenni az utat testvéreink számára, melegünkkel széppé, otthonossá tenni a világot. 

- Jézus önuralma: Micsoda magány szakadhatott nagyhéten Jézusra. Tudja, hogy elérkezett az ő órája, már nem azt kéri, hogy az Atya vegye el tőle a kelyhet, hanem, hogy legyen ereje kiüríteni azt. Talán Szent Ferenc ebből valamit megsejtett, amikor 1224-ben Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, az Alverna hegyén megkapta az Úr Jézus szent sebhelyeit:" A Fioretti ezt így írja le:  Assisi szent Ferenc halála előtt két évvel, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén kora hajnalban cellája ajtajában így imádkozott: Uram, Jézus Krisztus, két kegyelmet kérek tőled, mielőtt meghalok. Az egyik, hogy érezhessem lelkemben és testemben, amennyire lehetséges azt a fájdalmat, amit Te, édes Jézus, keserves kínszenvedésed alkalmával elviseltél. A másik az, hogy érezhessem szívemben, amennyire lehetséges, azt a túláradó szeretetet, amely Téged, Isten Fiát arra indított, hagy értünk, bűnösökért oly szörnyű szenvedéseket önként és szívesen magadra vállalj.” /Fioretti/ 

- Jézust nem a félelem rángatja, nem a csalódottság irányítja, ő nem a hangulatai rabja, és nem is veszik el a részletekben, Ő az Atya akaratára néz, és kiüríti a kelyhet amit felkínáltak neki. Tanuljuk Tőle, ne a körülmények határozzák meg életünket, pályánkat. Ha elárulnak, vagy ha kitüntetnek, de ha nem értenek meg, vagy éppen állva tapsolnak nekünk, akkor is „tennünk kell a dolgunkat”, azt amit a jó Isten ránk bízott. Édesanyám minden nap megterítette az asztalt, volt mikor jó étvággyal elfogyasztottuk, de volt mikor éppen másra fájt a fogunk. halála napjáig tette a dolgát. Én pap vagyok, az a dolgom, hogy megterítsem az "ige és az áldozat" oltárát. Van amikor testvéreim jó étvággyal elfogyasztják, és van amikor nem figyel senki arra amit én az asztalra teszek. Az én dolgom, - de a tied is ugyanaz - , hogy állapotbeli kötelességünket hűségesen végezzük, a mennyei Atyánk  bölcs akarata szerint!

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Tizedik alkalommal is elvégeztük nagyszerdán a Boli barlangban a keresztutat.