Evangélium: " Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az.

Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló."

Jn 21,1

A mai evangélium a világunk állapotára mutat rá, az apostolok nézik Jézust, de nem látják! A már és a még közötti feszültség, már meg vagyunk váltva, de még nem üdvözültünk, még csak a bárkában hánykolódunk az élet tengerén, a hajnali szürkület és a teljes világosság közötti átmenetben. Földi életünk jelképe ez a találkozás a Tibériás-tó partján. Nézzük a „Galileai találkozást”, hisz mi is ott vagyunk a hétköznapok színhelyén a fáradt halászok között, akik egész éjjel semmit sem fogtak. Ebben a történetben a hit kibontakozásának három határozott lépését látjuk:

1. Meglátni Jézust: „Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton.”Jézus a parton áll. Vár, az apostolokra vár, ránk vár a virradatban! Ő a cél, a nyugalom, az állandóság, Ő, aki ha nem adja az áldást, hiába fáradsz, mert nem fogsz halat fogni! Nézik az apostolok, de nem látják. De jön a virradat, a hajnal már hasad! Sokszor – egy segítő kezet, egy jó szót, egy váratlan lehetőséget megpillantunk– de a fáradtságtól, a kudarcoktól, az üres hálótól nem látjuk meg az Áldásosztót. Ott van előttünk, de nem ismerjük fel, mert Ő a félhomályban számunkra csak egy „idegen”. Emberek halászai vagyunk, dolgozunk, vergődünk, de Jézus áldása nélkül nincs fogás a hálóban.

2. Felismerni Jézust: „Az Úr az!” Döbbenetes, az apostolok számára a felismerés nem abból fakad, hogy meglátták Jézust , hanem akkor döbbenek rá, hogy kit is látnak, amikor ajándéktól a háló megfeszül. Amikor a háló megtelik, János szíve „lángolni kezd” és felkiált „Az Úr az!” Tudja jól, hogy munkánkra az áldás csak Jézustól jöhet. Péter reakciója a legszebb: magára ölti köntösét és a vízbe veti magát. Ő tudja, hogy nem tud vízen járni, de ez most nem fontos, Krisztussal akar lenni! Ez az a pillanata, amikor egy hétköznapi munka, a halászat, hirtelen Istennel való találkozássá nemesedik. Többé nem a hal a lényeg, hanem csak Az, aki a parton várja. Péternek nem az ajándék kell, hanem az Ajándékozó. Nem az áldás után nyúl, hanem az Áldástosztóért a vízbe veti magát.

3. Isten ajándékait számba venni: „153 nagy hal” Szent Jeromos szerint az ókorban pontosan 153 halfajtát ismertek. Így a szám azt jelképezi, hogy az evangélium minden néphez és minden nemzethez eljut – a tanítványok mint „emberhalászok” az egész emberiséget összegyűjtik az egyház hálójába. Fontos, hogy Péter és a többiek nemcsak „sok” halat láttak, hanem pontosan meg is számolták őket. A hithez hozzátartozik a hálaadás. Vegyük számba pontosan Isten ajándékait, hogy meg tudjuk köszönni azt!

Egy másik gondolat: Jézus sohasem azt mondja, hogy dőlj hátra és várd a sült halat. Jézus feladatot ad: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Isten és ember együttműködése ez: Krisztus teszi a csodát (adja a 153 halat, szaporítja a kenyeret), de nekünk kell kivetni a hálót, és nekünk kell partra vonni azt. Számomra ez a kép sokat mond, erőt ad. A feszülő háló azt is jelenti: Isten ajándékai nehezek, megterhelők, akárcsak a mi nagy családunk, az Alapítvány a sok gyerekkel, kollégával, - végül is mi is ember halászok vagyunk, Jézus nevében dobtuk ki a hálót - de a háló bár feszül a tehertől, mégsem szakad el. Ez az üzenet mindannyiunknak fontos, az egész krízisben lévő emberiség számára vigasztaló.

Imádkozzunk, hogy Isten ajándékai alatt roskadozva, felismerjük az ajándékozót is. És ne csak felkiáltsunk, hogy: „Az Úr az!” – hanem legyen erőnk a vízbe ugrani, hogy mielőbb az Úrhoz érjünk. Egészen biztos, hogy a hajnal fényében nem a számonkérés vár a parton, hanem a sülő hal illata, a Feltámadott felénk kitárt karja.

Szeretettel,

Csaba t.

Kép: A templom lépcsőjén, uton Krisztus felé!