Evangélium:„Jézus egyszer így korholta azokat a városokat, amelyekben a legtöbb csodát tette, és mégsem tartottak bűnbánatot: »Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Ha Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már régen bűnbánatot tartottak volna, szőrzsákba öltözve és hamuba ülve. Mondom nektek: Tirusz és Szidon városának tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te, Kafarnaum! Azt hiszed, az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, mind a mai napig fennállna. Azt mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az utolsó ítélet napján, mint neked, Kafarnaum.«”

Mt 11,20–24

Korozain, Betszaida és Kafarnaum – három város, háromszög alakban a Genezáreti-tó partján, amelyeknek csúcsai alig 5-6 kilométerre fekszenek egymástól. Jézus leginkább ebben a szűk térségben mozgott, itt hirdette az örömhírt és itt tette a legtöbb csodáját. Ma mindhárom város romhalmaz; nagy részüket még mindig föld borítja, feltáratlanul. Romjaik némák, de mégis kiáltó tanúként hirdetik: Jézus prófétai szavai beteljesedtek! 

Jézus jaj-kiáltása nem a fenyegető ítélet hangja, hanem a féltő szeretet fájdalmas kiáltása. Nem azért kiált, mert el akarja taszítani ezeket a városokat, hanem mert látja, hogy a bezárt szívek saját magunkat zárják ki a Mennyek Országából. A végtelen szeretetnek fáj, ha elveszít bennünket! Ez a gyöngéd, bennünket megmenteni akaró szeretet tartotta fogva Jézust nagypénteken is ott a kereszten, és nem a vasszegek! Amikor Jézus kemény szavakkal illeti Korozaint, Betszaidát és Kafarnaumot, egy olyan rákos daganatra tapint rá, amely nemcsak a kortársait érinti, hanem a mai napig mindannyiunkat támad. 

Ha figyelmesen olvassuk az evangéliumot, feltűnik egy különös paradoxon: ezek a városok nem követtek el olyan látványos, égbekiáltó bűnöket, mint a pogány Tírusz, Szidon vagy a hírhedt Szodoma. Nem üldözték el Jézust, nem bántották, nem kövezték meg a tanítványokat; örömmel hallgatták a Mestert, örültek a csodáknak, sőt büszkék voltak arra, hogy Jézus ott él köztük.

Betlehemet nem Jézus választotta, oda született, Názáretbe a szülei vitték, de Kafarnaumot, ezt a háromszöget Jézus maga választotta, tudatosan költözött ebbe a térségbe, mégis itt érte – mondhatni – a legnagyobb csalódás.

 1. De mi volt a három város lakóinak a bűne?

- A megszokás: A csoda a mindennapjaik részévé vált. Jézus ott járt-kelt az utcákon, meggyógyította a szomszédot, beszélt a zsinagógában, ők pedig mindezt úgy nézték, mint egy jó show-műsort. A rendkívülit hétköznapivá fokozták le. Nem ellenségesek voltak, hanem egyszerűen közönyösek. Őket csak a maguk dolga érdekelte, nem vállaltak munkát az Úr szőlőjében.

- A belső változás elutasítása: Látták a kenyérszaporítást, ettek a kenyérből, de a szívük nem változott meg. Nem nőttek fel Krisztushoz! Úgy akarták élvezni Krisztus áldásait, jelenlétét és csodáit, hogy közben az életükön, a gondolkodásukon egy picit sem akartak változtatni. Istent eszközként akarták használni a saját kényelmükre. Egyszerüen, nem váltak tanítványokká, nem akartak az élet szentségének útjára lépni, ők nem vágytak – Jézus útmutatása szerint – olyan tökéletessé válni, mint a mennyei Atya!

- A lelki gőg: Kafarnaum Jézus saját városa volt, büszkék voltak rá, hogy a Mester náluk lakik. Azt hitték, a kiváltságos helyzetük alanyi jogon megváltja őket, szélesre tárja a mennyek országának ajtaját előttük. „Mi jó emberek vagyunk, nálunk lakik a Próféta!” Ez a fajta gőg elaltatta a lelkiismeretüket. Nem akartak ők maguk is Alter Christus-sá, azaz másik Krisztussá válni, a saját talentumaikat kamatoztatva áldássá lenni.

2. Vajon bennünk ott van-e a „Korozain-”, a „Betszaida-” vagy a „Kafarnaum pusztulást hozó betegsége”?

Megrendülve nézzünk magunkba: vajon bennünk nem  dolgoznak rombolva ugyanezek a bűnök? Őszintén magunkba nézve be kell látnunk, hogy ezek a bűnök mindannyiunkat nap mint nap ostromolnak. Ezek nem a nagy bűnösök látványos, gonosz tettei, hanem a „jó keresztények” rákos daganatai, amelyek csendben elveszik életerőnket, jövőnket.

Ezek a következők: 

- A vallási rutin: Amikor vasárnapról vasárnapra ott vagyunk a templomban, hallgatjuk az evangéliumot, sőt magunkhoz vesszük a legnagyobbat, az Eucharisztiát – de a templomajtón kilépve pontosan ugyanúgy pletykálunk, haragszunk, ítélkezünk és önzősködünk, mint előtte. Halljuk az Igét, de nem engedjük, hogy átjárja és megtermékenyítse a szívünket.

- A hálátlanság: Hányszor élünk meg apró és nagy csodákat az életünkben? Meggyógyulunk egy betegségből, elkerülünk egy balesetet, békesség költözik a családunkba.. és elintézzük annyival: „Szerencsénk volt.” Nem vesszük észre Megváltónk látogatásának idejét az életünkben, és elfelejtünk hálát adni, együttműködni a Teremtőnkkel. Elfogyasszuk a feltálalt drága ebédet, de nem vagyunk hajlandóak érte se fizetni, se köszönetet mondani.

- A „nekem ez akkor is jár, ingyen, még ha érte semmit nem teszek” attitűd: Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mivel megkereszteltek, imádkozunk, templomba járunk, Istennek szinte „kötelessége” megáldani minket és elnézni a bűneinket. Elfelejtjük, hogy a kegyelem, az örök élet alanyi jogon nem jár senkinek, azt meg kell köszönnünk alázattal végbevitt szeretet-cselekedetekkel. Aki a talentumait szeretettel nem kamatoztatja verejtékes munkával, a felebarátai érdekében, az elveszik és a fenti városok sorsára jut.

Nem szabad elfelejtenünk: Tetteinknek következménye van: minden gondolatunk, szavunk és cselekedetünk visszahat ránk. Holnap azzá válunk, amit ma teszünk, mondunk, vagy éppen elmulasztunk! A megélt mindennapok, a mi saját életünk építi vagy rombolja az embert és annak a környezetét: Krisztus misztikus városát.

Házi feladat: Imádkozzunk ma, július 14-én, kérjük a Szentlelket, hogy mentsen ki minket a „galileai háromszögből”, ahol örökre eltűnhetünk, még akkor is, ha nem követünk el égbekiáltó bűnöket! Kérjük a Megváltónkat, hogy szabadítson ki minket a megszokások, a közöny, a hálátlan, gőgös semmittevés lassan ölő csapdájából, hogy a városokkal és a templomokkal együtt – amelyekben élünk, és amelyekbe vasárnapról vasárnapra járunk – ne pusztuljunk el mi is végérvényesen. Ugyanakkor kérjük a Megváltónkat, hogy az otthonunk, a városunk, Krisztus élő lakhelyévé váljon, igazi szentélyé, Isten dicsőségére és a benne lakó emberek örömére örökkön-örökké virágozzon!

Szeretettel,

Csaba t.

Kép: Korozain, Betszaida és Kafarnaum – a három város romjai. A három várost ma három ferences szerzetes lakja.