Evangélium: "Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz: Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.

Ti ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És Tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják."

Mt 23,1-12

Assisi Szent Ferenc számára a testvériség (fraternitas) nem csupán egy szép eszme vagy szervezeti forma volt, hanem a teljes evangéliumi élet és a Krisztus-követés legbensőbb magva. Szent Ferenc értelmezésében a mai evangéliumi szakasz szavai – „ti pedig mindnyájan testvérek vagytok” – négy fontos igazságot jelent:

1. Isten közös Atyaságából fakadó egyenlőség

Ferenc megértette, hogy ha egy a Mennyei Atyánk, akkor mindannyian – rangtól, műveltségtől, vagyoni helyzettől és egyházi tisztségtől függetlenül – valóban édestestvérek vagyunk. Sőt, a szegényekben és a leprásokban is Krisztus arcát látta: a leprásokkal való találkozása volt megtérésének fordulópontja, ahol a korábban elutasított emberben felfedezte az édes testvért.

2. A szolgáló alázat (Minoritas) Szent Ferencnél  a közösségben nincs alá- és fölérendeltség

A szerzetesi közösség vezetőit sem nevezte „apátnak” vagy „mesternek”, hanem „minisztereknek” (szolgáknak) vagy „szolgáló testvéreknek” (fratres minores – Kisebb Testvérek). Míg az evangéliumi írástudók a főhelyeket és a titulusokat keresték, Ferenc a legutolsó helyet választotta. A testvériség számára azt jelentette, hogy nem uralkodunk egymáson, hanem szeretettel szolgáljuk a másikat: „Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája.” (Mt 23,11). A Regulában meghagyta, hogy a testvérek ne törekedjenek tisztségekre, és ha valakit elöljáróvá választanak, az úgy mossa a többi testvér lábát, mint ahogyan Krisztus mosta az apostolokét.

3. Egyetemes testvériség: A teremtett világ iránti szeretet

Szent Ferenc számára a testvériség határai nem álltak meg a rendtagoknál és az embertársainál: a Naphimnuszban az anyagvilág elemeit is mind testvéreiként szólította meg: a Napot, a Holdat, a Szelet, a Vizet és még a testi Halált is, mert mindegyik ugyanazon teremtő Atya alkotása.

4. A testvéreire mindig mint Isten drága ajándékaira tekintett

„Az Úr testvéreket adott mellém.” Írja  Szent Ferenc a Végrendeletben

Ezért is indítsuk fel magunkban a testvéri szeretetet: ne legyünk se szóban, se gondolatban egymásnak – de a hatalomért, vagy  az anyagi javak miatt – gyilkos Káinjai!

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: Kedves dévai fiunk Rezván ma elvette drága menyasszonyát, Selénát feleségül, Csobánkán Milyen jó, hogy Isten ennyi testvért adott nekünk...