Evangélium: „Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: »Kinek tartják az emberek az Emberfiát?« Ezt válaszolták: »Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.« Ő tovább kérdezte őket: »Hát ti, kinek tartotok engem?« Simon Péter válaszolt: »Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.« Erre Jézus azt mondta neki: »Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Ezért mondom neked, hogy te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.« 

Mt 16,13–20

Lenyűgöz Jézus Krisztus hatalmas bizalma! Megváltónk - mondhatjuk bátran - hatalmas bizalommal megossza isteni hatalmát Péterrel: „Neked adom a mennyek országának kulcsait: Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyben is.” De Jézus nemcsak Péterben és az apostolokban bízik, nemcsak nekik ad olyan mesés hatalmat, amit jóformán fel sem tudunk fogni, hanem ma is megadja ezt az apostolok utódainak: a püspököknek, a papoknak és a diakónusoknak - ugyanazt a hatalmat.

15 évvel ezelőtt jött hozzám egy tizennégy éves, alig két osztályt végzett lány. Ruhát kért a kisbabának!

– Anyukád szült? – kérdeztem tőle naivan.

– Nem, nekem született meg a babám!

– Mikor?– Ma reggel, kipotyant! – mondta mosolyogva.

Néztem ezt a törékeny, fiatal – jóformán gyermek – édesanyát, s arra gondoltam: a jó Isten hogyan mer egy ilyen egyszerű, szegény kislányra rábízni egy kisgyermeket?! Döbbenetes... Európába talán egy kutyát sem bíznának rá, hogy elvigye sétálni. Isten mégis rátekint, és rábízza az élet csodáját! Ezt a kisbabát én is ölbe vettem: egy tökéletes, egészséges, jól fejlett gyermek volt, aki az évek alatt aztán szépen fel is cseperedett. Ez az egyszerű lány valóban képes volt a világ legnagyobb csodáját – az életet hordozó kisbabát – kihordani és a világra hozni!

Úgy gondolom, hogy a világban ma nem elsősorban politikai, gazdasági vagy demográfiai krízis van, hanem bizalmi krízis. Nem bízunk egymásban, nem bízunk magunkban, a jövőben, az őszinte párbeszédben, a kiengesztelődés erejében – egyszóval nem bízunk a világ teremtő Urában.

A gonosz lélek az, aki nem bízik az Isten által teremtett világban. Ő meg van győződve arról, hogy az Atya egy pancser, nem ért hozzá, biztosan össze fog dőlni a világ, s hogy nem is érdemes tartós tejet venni, mert „úgyis itt mindennek a vége”. A gond az, hogy egyre többen a gonosz lélek kottájából énekelnek, ahelyett hogy a remény Istenének szavait idéznék: „Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen.” (Jn 16,23)

Gondoljunk Assisi Szent Ferencre és az ő radikális szegénységi fogadalmára! Ferenc nem azért dobott el mindent és lett szegénnyé, mert gyűlölte az anyagi javakat, hanem mert végtelenül bízott a Gondviselő Atyában. Tudta, hogy aki mindent felad Krisztusért, az nem a semmibe ugrik, hanem a gondviselő, teremtő Isten szerető karjai közé. Az ő szegénységi fogadalma egy gyönyörű, Istent dicsérő bizalomhimnusz, egy szerelmi vallomás az Evangélium nyelvén az Élet Ura előtt!

Merjünk mi is bízni Istenben, egymásban és a jövőben, az őszinte párbeszédben, s abban, hogy Isten Országa nem mögöttünk van, hanem előttünk és nem egy beteges délibáb vagy utópia, hanem egy elérhető, megvalósítható, gyönyörű isteni terv! 

Szeretettel, 

Csaba t.

Kép: A bizalom jutalma! Mátyás testvér újmisés papi áldásban részesít Jeruzsálemben az Olajfák hegyén épült Népek templomában, közvetlenül a papszentelés után .  Mátyás testvér szentmise áldozatot mutat be a Dévai ferences kolostor templomában, ott ahol felnőtt, ott ahová kisgyermekként bizalommal befogadtuk.